A mérkőzés szombaton este fél nyolckor kezdődik és az M4 Sport közvetíti, valamint az interneten is látható az m4sport.hu oldalon. A zárt kapukról Feczkó Tamás már korábban beszélt, ezért ezúttal csak magáról a mérkőzésről érdeklődtünk.- Két csapat mindenféle szempontból kiemelkedik a magyar bajnokságból, ezúttal az egyikhez látogatunk - nyilatkozta Feczkó Tamás. - A Fehérvár ráadásul egyre jobb formába lendül (a legutóbbi 5 mérkőzésen a Fehérvár 12, a DVTK 10 pontot szerzett - a szerk.), ha nagyképűek lennénk, akkor azt mondanánk, a tavasz meccse következik, hiszen a 2020-ban szerzett pontok számát tekintve az első látogat a másodikhoz. Reálisan nézve viszont inkább onnan érdemes megközelíteni a találkozót, hogy a Fehérvár előtt ismét felcsillant az aranyérem megszerzésének lehetősége, látszik a teljesítményükön, hogy mindent meg is tesznek a bajnoki cím megnyerése érdekében. Azonban mi sem feltartott kézzel érkezünk Székesfehérvárra, ahogy korábban mindig, most is győztesen szeretnénk hazautazni.

Feczkó Tamás azzal kezdte diósgyőri munkásságát ősszel, hogy kevesebb gólt kell kapni az ellenfélnél, azaz először a védekezést kell rendbe tenni, ami meg is történt. Tavasszal viszont “több gólt lőni az ellenfélnél” a jelszó, és 8 meccsen szerzett 18 találattal a DVTK a legeredményesebb csapat 2020-ban. A Fehérvár ellen jó védekezéssel vagy eredményes támadójátékkal lehet sikert elérni? - kérdeztük

- Mind a kettőre szükség lesz. Figyelemre méltó módon összeállt a fehérvári támadójáték, a legutóbbi öt tétmérkőzésen 16 gólt szereztek. A stabil védekezés a legfontosabb, és erre építkezhet az a kreatív támadójáték, ami tavasszal jellemezte csapatot. A Fehérvár a bajnokság egyik esélyese, mégis reális esélyünk van a győzelemre, de nagyon nehéz lesz - tette hozzá.

A Fehérvár szerdán a Magyar Kupában játszott, a zalaegerszegi 2-0-s vereséget követően hazai pályán 5-0-ra nyertek.

- Azt gondoltam, a ZTE komolyabb feladatot ad a Fehérvárnak - árulta el a vezetőedző -, ám a 30. percben már ők álltak továbbjutásra, és azt is megengedhették maguknak, hogy több játékost is pihentessenek. Ez a keretük erősségét is jelzi. 

Az előző fordulókban a DVTK sorra esélyesként lépett pályára, és élni is tudott ezzel. Szombaton ez változik.

- Valóban nem mi vagyunk a szombati találkozó esélyese, de a Fehérvár sem az, 50-50 százalékot adok mindkét csapat győzelmére. Ez óriási szó, hiszen ahogy említettem, Magyarország egyik topcsapatával játszunk. A labdarúgókat felspannolja, hogy egy ilyen ellenféllel szemben is felmérhetjük, hol járunk a fejlődésben.

A 2020-as folytatás előtt Feczkó Tamás ezt nyilatkozta: "A korábban sérüléssel bajlódó Joachim Adukor szintén a csapattal készül már. Egyetlen sérültünk van, Makrai Gábor, aki jelenleg Belgrádban egy helyi térdspecialistánál készül, bízunk benne, hogy sikeresen. A szakember azt ígérte, hogy hat hét alatt rendbe rakja, de ha ez nyolc hét lesz, akkor sem leszünk elégedetlenek."

- Joachim Adukor készen áll a játékra, az előző hétvégén szombaton az élvonalban az Újpest ellen 6, míg a vasárnap a DVTK tartalékban 76 percet játszott. Makrai Gábor is egészséges, örömmel mondhatom a héten már elkezdte a labdás edzéseket.

A sorsolása szeszélye következtében a következő három fordulóban a Fehérvár, a Mezőkövesd és az FTC következik - vetettük fel zárásként.

- Igen, valóban három topcsapat következik, mindhárman közvetlenül mögöttünk állnak a 2020-as eredmények alapján készített tabellán. Nem is lehet más célunk, minthogy a következő három találkozó után is ez maradjon a helyzet - mosolygott Feczkó Tamás.