Nem startolt jól az Aluinvent DVTK. Szinte hihetetlen, de a hazai drukkereknek az 4. perc végéig kellett várni arra, hogy DVTK játékosai közül valaki a gyűrűbe találjon, akkor Morrison köszönt be egy hárompontossal. A PEAC addig már hat pontos előnyre tett szert (3-6). Gémes-Sarok tovább növelte a vendégelőnyt, ezért a fehér mezesek úgy döntöttek, hogy tripladobásokkal kezdik faragni a hátrányt. Medgyessy kettő, Zio pedig még egy ilyen értékű kosarat szerzett, így egy csapásra szoros lett az eredmény (12-13). Udodenko közelijére Morrison reagált két büntetővel. Ekkor úgy tűnt, ma csak ők ketten ittak célzóvizet a diósgyőriek közül, amikor gyors egymásutánban Pusztai és Škorić is feliratkozott a pontszerzők közé, a pécsiek pedig időt kértek (18-15). Ez kétségkívül jól sült el, mert egy Zio-pontra Hegedűs és Wentzel válaszolt egy-egy duplával, ami azt jelentette, hogy igazságos döntetlennel ért véget az első etap (19-19).


Várható volt, hogy a második negyedben nagyobb fokozatra kapcsol az Aluinvent DVTK, ami keményebb védekezésében mutatkozott meg leginkább. Támadásban Zio Morrison húzta a szekeret, aki tíz pont fölé tornázta pontjai számát, és Pusztai is dicsérhető volt (27-25). Gémes-Sarok egyenlítése után Szücs szórt egy hármast, Walker-Kimbrough pedig ziccerezett. Gémes-Sarok két büntetőjét követően Pusztai villogott, aki előbb maga fejezett be pontosan egy akciót, majd remek assziszttal szolgálta ki Maját (37-29). A DVTK érezhetően egyre inkább elkapta a fonalat és Zele, Kányási és Shatori góljaival fokozatosan növelte előnyét (46-31). WNBA-bajnokunk zsinórban szerzett hét pontjával hívta fel magára a figyelmet. A szünet előtt a PEAC kicsit kozmetikázta az állást, előbb a vendégek ukránja, Udodenko egy hármassal lezárta csapata rossz szériáját, majd Conwright is értékesített két büntetőt (48-36).


Walker-Kimbrough három büntijével, illetve Morrison hármasával indult a második félidő, hogy aztán egy figyelmetlenséget kihasználva Udodenko legyen eredményes (54-38). A következő percekben mindkét oldalon potyogtak a kosarak, de ebből az adok-kapokból aztán a vendéglátók jöttek ki jobban. Pusztai, Škorić és Tori szállították a fehér mezesek pontjait (60-43). Meslényi Róbert időkérését követően Szücs zúdított be egy triplát, amivel húsz pontosra duzzadt a különbség, igaz, nem sokáig, mert Conwright ismét résen volt. A pécsiek amerikai légiósa gólt szerzett, majd gólpasszt osztott ki (63-47). Škorić és Szücs hármasaival folytatódott a találkozó, míg Sánta és Kaposi duplákat értek el (69-51). A játékrész hajrájában a PEAC gyakorolhatta a büntetők műfaját, de játékosai hatból csak kettőt értékesítettek (69-53).


Több hiba tarkította a záró felvonás nyitányát, a DVTK picit vesztett koncentrációjából, amit ki is használt a PEAC és közelebb jött a hazai csapathoz (73-61). Kiss Angi palánk alólijára Conwright egy hárompontossal válaszolt, majd Kányási és Morrison csinált egy hat-nullás szériát (81-64). Mivel ekkor úgy tűnt, hogy a mérkőzés gyakorlatilag eldőlt, a hajrában már felszabadultan játszottak a csapatok, aminek a nézők voltak a nyertesei, ugyanis mindkét gárda bemutatott szép dolgokat (85-76). A hajrában Hegedűs Janka két hárompontosával azonnal nyílttá tette az összecsapást, és négy pontra hozta fel csapatát. Cziczás László időt kért, Morrison gólt szerzett és a találkozó véget ért, alapszakasz második az Aluinvent DVTK (88-82).

Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 22. forduló

Aluinvent DVTK PEAC-Pécs 88-82 (19-19, 29-17, 21-17, 19-29)

Miskolc, Generali Aréna 700 néző. Játékvezetők: Farkas Gábor, Söjtöry Tamás Ferenc, Csabai-Kaskötő Brigitta.
DVTK: Medgyessy 6/6, Kányási 6, Škorić 10, Walker-Kimbrough 20/3, Morrison 21/9. Csere: Kiss A. 6, Pusztai 8, Zele 2, Szűcs R. 9/9. Vezetőedző: Cziczás László.
PEAC: Conwright 18/6, Wentzel 4, Gémes-Sarok 16, Kaposi 5, Udodenko 24/12. Csere: Sánta 2, Ruják, Hegedűs 13/6, Varga. Vezetőedző: Meszlényi Róbert.



Edzői nyilatkozatok

Cziczás László: - Dicséret illeti a pécsi csapatot, hogy ilyen utazás után kilenc játékossal ilyen jó teljesítményre voltak képesek. A saját játékunk nem tetszett az utolsó negyedben, de most nem ezzel szeretnék foglalkozni, hanem azzal, hogy óriási fegyvertényt hajtottunk végre az alapszakasz második helyének megszerzésével. Nagyon boldog vagyok emiatt, figyelembe véve a viszontagságos, sérülésekkel tarkított szezonkezdést. Meg is dicsértem a lányokat, és innentől mi is a Sopron elleni két találkozóra fókuszálunk.

Meszlényi Róbert: - Két kulcsjátékosunk is hiányzott betegség miatt a rotációnkból. Ennek ellenére nem adtuk fel a küzdelmet. Végig jól koncentráltunk, azért dolgoztunk, hogy szoros meccset játsszunk, és ez sikerült is nekünk. Most már a Magyar Kupára készülünk, rendezőként fontos lenne, hogy jól szerepeljünk.


Az Aluinvent DVTK legközelebb vasárnap 17 órától a Sopron együttesét fogadja a Generali Arénában.