- Győzelemmel szeretnénk zárni az évet, mert a csapat, a szurkolótábor és a város is megérdemli - kezdte Feczkó Tamás.

A DVTK múlt szombaton 1-0-ra győzött Mezőkövesden, ami elég okot szolgáltatott a mosolygásra a felkészülés során.

- Minden győzelem után könnyebben megy a munka - árulta el a vezetőedző. - Mezőkövesden borsodi rangadót játszottunk, ami még jobban feltüzelte a fiúkat, mindent megtettünk a sikerért. Akkor is esélyesebbnek számított az ellenfél, de mi a győzelemért mentünk, és meg is szereztük.

A siker különlegessége, hogy sérülés miatt többen is hiányoztak a csapatból, ezért új emberek kerültek a kezdőcsapatba (a DVTK Labdarúgó Akadémia növendéke, Orosz Donát első alkalommal kezdett bajnokin a DVTK első csapatában), míg mások nem a megszokott posztjukon szerepeltek. 

- Büszke vagyok a csapatra, mert legutóbb a korábbi alapemberek kiesését követően is kapott gól nélkül tudtunk nyerni a múlt héten - osztotta meg a sportszakember. - Többször is hangsúlyoztam, hogy olyan értékes emberekkel dolgozom, akik minden edzésen azért küzdenek, hogy amikor megkapják a lehetőséget, bebizonyítsák, lehet rájuk számítani. Vasárnap is csak a tökéletes állapotban lévő játékosok lépnek pályára, kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódók nem. Az edző feladata, hogy a rendelkezésre álló játékosokhoz igazítva dolgozza ki a legmegfelelőbb taktikát, és kihozza belőlük a legjobbat. Természetesen minél több az egészséges labdarúgó, annál több taktikai variáció nyílik meg.

A héten a szlovákiai UEFA Pro-licences képzés keretében járt tanulmányúton Diósgyőrben a nyitrai vezetőedző, Geri Gergely, de néhány edzést megnézett az ősszel Győrben dolgozó Boér Gábor és az SBTC vezetőedzője, az egykori diósgyőri labdarúgó Rubint Richárd is.

- Örülök neki, hogy több kolléga is úgy ítélte meg, érdemes Diósgyőrbe látogatni - mondta Feczkó Tamás.


A sorsolás szeszélyének köszönhetően DVTK élcsapatokkal találkozik sorra. A Honvéd, az Újpest, a Fehérvár, a Mezőkövesd és az FTC is a táblázat első felében foglal helyet.

- Sokan féltettek attól, hogy az év utolsó öt mérkőzésén kevés pontot szerzünk - emlékezett vissza -, de már akkor hangsúlyoztam, mindegy kivel játszunk, nekünk a lehető legtöbb győzelmet kell begyűjteni. Az Újpest és a Mezőkövesd legyőzését követően most már mindenki elhiszi, hogy bárhol, bárki ellen reális esélyünk van a győzelemre. És a szurkolók is egyre jobban a csapat mögé állnak, bízom benne, nagyon jó hangulatú mérkőzést játszunk.

Az FTC 33 ponttal, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva vezeti a bajnokságot  (10 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség).

- Vasárnapi ellenfelünk kimagaslik a mezőnyből, idáig egyetlen vereséget szenvedtek a bajnokságban, azt is a nyár végén. Azóta magabiztosan menetelnek, de a mi célunk az, hogy megduplázzuk a vereségeik számát. Kiemelkedő képességű labdarúgók alkotják a keretet, akik nemzetközi szinten is képesek mérkőzést eldönteni. Nagyon sok válogatott labdarúgójuk van, akik egységes, jó csapatot is alkotnak. Serhiy Rebrov minden posztra minimum két választási lehetőséggel rendelkezik, válogatott labdarúgók örülnek, ha csereként beállhatnak.

De nem csak a bajnokságban, hanem az Európa Liga csoportkörében is eredményesen szerepelnek a zöld-fehérek, az utolsó mérkőzésig harcban álltak a továbbjutásért.

- A magyar labdarúgás minden szereplője büszke lehet az FTC őszi szereplésére - dicsérte az ellenfelet Feczkó Tamás. - Nemzetközi szinten elérték, amit az OTP Bank Ligából indulva jelen pillanatban el lehet, és kívánom nekik, hogy jövőre még tovább jussanak! Az FTC nemzetközi szereplése miatt gyakorlatilag a teljes őszt csütörtök-vasárnap ritmusban játszotta végig, az eredményeik azt mutatják, a stábjuk és a játékosok eddig is meg tudták oldani a rövid felkészülési időből adódó extra feladatot. Tévúton jár, aki abban bízik, félvállról veszi a vasárnapi mérkőzést az ellenfél. Nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, ugyanakkor nagyon szervezett és taktikus játékkal, extra szurkolótáborunk támogatásábal és jó adag szerencsével nyerhetünk.

A másik kispad

Serhiy Rebrov 1974. március 6-án született, a Shakhtar Donetskben nevelkedett és a Dynamo Kyivben vált ismert labdarúgóvá. Hazáján kívül játszott a Tottenham, a Fenerbahçe, a West ham United és a Rubin Kazan csapatában, emllett 75 alkalommal szerepelt Ukrajna válogatottjában. Edzői pályafutását is a Dynamo Kyivben kezdte (2-2 ukrán bajnoki cím és kupagyőzelem, 1 ukrán szuperkupa siker, valamint csoportkörös szereplés az Bajnokok Ligájában), az al-Ahli után ült le az FTC kispadjára, ahol elsőre elérte az EL-csoportkört.

- Hosszú menetelés végéhez közeledünk, mindenki lábában rengeteg mérkőzés van - nyilatkozta Serhiy Rebrov. - Hálás vagyok azért, hogy a játékosok mindent megtesznek az eredmények eléréséért, számomra a fejlődés a legfontosabb. A bajnokságban fontos győzelmeket sikerült aratnunk, ennek köszönhető az előnyünk annak ellenére, hogy eggyel kevesebb meccset játszottunk. Az Európa Ligában közel volt a továbbjutás, nagyon erős csoport volt, az pedig szerintem elég jó eredmény, hogy hatból csak egy meccset veszítettünk el. Örülök, hogy a futballistáim megtapasztalhatták, hogy milyen ezen a szinten játszani, elmondtam nekik, ha jövőre is szeretnének, ahhoz meg kell nyerniük a bajnokságot. Emlékszem a márciusi hétgólos győzelemre, de ezt követően szeptemberben egy góllal sikerült legyőznünk a Diósgyőrt. Az év utolsó meccsét is komolyan vesszük, hazai pályán biztos mindent megtesz ellenfelünk a győzelemért. Nekünk az a dolgunk, hogy szépen zárjuk az évet!