Női Kosárlabda NB I. A-csoport 9. forduló

2019. december 8., vasárnap
18:00 Sopron Basket - Aluinvent DVTK 

Cziczás László: - Az elmúlt időszakban a Sopron beleszaladt egy-két nem várt vereségbe. Elképzelhető, hogy emiatt kettőzött erővel fog ellenünk küzdeni, de az sem kizárt, hogy az ereménykényszer bénítólag hat majd rájuk vasárnap. Egyelőre ahogy ők, úgy mi is keressük tavalyi önmagunkat. Abban bízom, vasárnap mi kapcsolunk hamarabb. Ha jó napot fogunk ki és mindenki koncentrált lesz, akkor jó eredményt érhetünk el. 

Játékvezetők

A mérkőzésen a Kapitány Gellért, Tóth Cecília, Nepp László Oszkár játékvezetői trió fújja a sípot.

Helyszín

Novomatic Aréna
9400 Sopron, Lackner Kristóf utca 48.

Az ellenfélről

A tizenháromszoros bajnok Sopron csapata az előző idényben is megnyerte a honi pontvadászatot, sorozatban immár hatodszor, az Euroligában pedig a legjobb négy közé jutott. A 2019/20-as szezonban egy vereséget gyűjtött be Gáspár Dávid együttese, igaz, azt épp a legutóbbi fordulóban. December 1-én Pécsett szaladtak bele a zöld-sárgák egy váratlan, 83-77-es zakóba a PEAC vendégeként. A gárda tagjai közül az évek óta Sopronban játszó szerb származású, de magyar útlevéllel is rendelkező Aleksandra Crvendakić a legjobb pontdobó, aki 16,3 pontot átlagolt az eddigi mérkőzéseken.

Vasárnapi ellenfelünk keretéből legutóbb három játékost is behívott Székely Norbert szövetségi kapitány a válogatott novemberi Eb-selejtezőire, név szerint a diósgyőri nevelésű Dubei Debórát, Határ Bernadettet és Weninger Virágot. Az említetteken túl három légiós igyekszik húzni a csapat szekerét, a szerb Tina Krajisnik és Jelena Brooks, valamint az amerikai irányító, Briann January.

A Sopron Basket kerete

4 Dénesné Fegyverneky Zsófia    1984    1-2    178 cm    63 kg
8 Varga Alíz    2001    3    186 cm    62 kg
9 Weninger Virág    1997    2    178 cm    65 kg
11 Crvendakic Aleksandra    1996    3    188 cm    73 kg
12 Czukor Dalma    1999    3    183 cm    72 kg
13 Varga Kamilla    1999    1    176 cm    59 kg
14 Határ Bernadett    1994    5    208 cm    96 kg
15 Krajisnik Tina    1991    4    190 cm    78 kg
20 January Briann Jolie    1987    1    173 cm    65 kg
32 Brooks Jelena    1989    4    190 cm    81 kg
41 Dubei Debóra    1997    3    183 cm    71 kg
44 Varga Sára    2001    1    164 cm    53 kg

A 10. forduló menetrendje

2019. december 7. szombat
15:00 PINKK-Pécsi 424 - PEAC-Pécs
15:00 ELTE BEAC Újbuda - ZTE NKK
18:00 Uni Győr Mély-Út - NKE-FCSM Csata
18:00 TFSE-MTK - Vasas Akadémia

2019. december 8. vasárnap
17:00 Atomerőmű KSC Szekszárd - VBW CEKK Cegléd
18:00 Sopron Basket - Aluinvent DVTK