A mérkőzéseket a hagyományos jégen keresztbe pályán játszák. A csapatokat 2004-ben és 2005-ben született játékosok alkotják majd. Az egyes gárdák nem klasszikus nemzeti csapatokból állnak, hanem vegyes csapatokból, amelyek különböző országokból származó játékosokból állnak. A tornán nem szerint nyolc csapat mérkőzik. Egy csapat 13 sportolóból (11 mezőnyjátékos, 2 kapus) áll.

Hogy kik is szerepelhetnek az ifjúsági olimpián a csapatokban azt National Skills Challenge verseny eredményei alapján állították össze.
40 IIHF tag nemzeti szövetsége és nemzeti olimpiai bizottság regisztrált a versenyekre, és országukban tartottak National Skills Challenge-et.
Az egyes nemzetek tornájának legjobb játékosa automatikusan kvótát kapott a játékokra. A fennmaradó kvótahelyeket a Global Skills Challenge többi játékosának osztják ki, rangsorolásuk szerint országonként legfeljebb három játékost a fiúk és négyet a lányok versenyére. A kapusokat az IIHF ifjúsági rangsorának tizenöt legjobb országa adja 1-1 fővel nemenként.

Az IIHF november 1-i dátummal közzétette a résztvevő játékosok rangsorát. Hogy melyik csapatban kik kapnak játéklehetőséget az függ majd attól, hogy az egyes nemzetek olimpiai bizottságai kiket igazol vissza a részvételre.

A hazai selejtezőn összesen 29 fiú és 13 lány vett részt a Tüskecsarnokban. Mindenki kétszer teljesítette a skill challange tesztet, és a jobb időeredmény alapján állították fel a rangsort. A fiúknál Ivády Milán (Óbuda), a lányoknál pedig Gengeliczky Dorottya (Győr) végzett az élen.

A magyar szövetség az első 10 helyezett eredményeit és videóit küldte el a Nemzetközi Jégkorong Szövetségnek (IIHF), az ő visszajelzésük után vált az eredmény hivatalossá.

Az IIHF visszajelzése alapján öt lány és négy fiú utazhat az ifjúsági olimpiára. 

A lányok névsora: Gengeliczky Dorottya, Véghelyi Dóra, Márton Luca, Metzler Regina mezőnyjátékosok, Szabó Fruzsina kapus. A fiúk listája: Ivády Milán, Szalay Boldizsár, Weidemann Márk mezőnyjátékosok, Hegedüs Levente kapus.

A kapusokat a korosztályos szövetségi kapitányok jelölték ki. Sérülés esetén két tartalék, Révész Zsuzsa (Debreceni Hoki Klub) és Csibi Dávid (Ifj. Ocskay Gábor JA) áll készenlétben.

A 2020-as játékokat január 9. és 22. között rendezik.


forrás:olimpia.hu, jegkorongszovetseg.hu