- Ahogy az utóbbi években, idén is te látod el a kapusedzői feladatokat a magyar jégkorong válogatottnál. Visszagondolva az utóbbi évekre, milyen tapasztalatokkal gazdagodtál összességében ebben a munkakörben?
- Először is hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy immár a harmadik éve láthatom el a felnőtt válogatott kapus edzői feladatait és a szövetségi kapitány bízik bennem, számít rám. Mindez rendkívül nagy felelősség is, hiszen az ország elit kapusaival dolgozom, akikkel szemben magasak az elvárások, de ugyanúgy ők is maximalizmust várnak el tőlem. A közös munka alkalmával nagyon sok értékes tapasztalattal gazdagodtam, ez egy folyamatos tanulás. Nyitottnak kell lenni a fejlődésre nekik is, nekem is, akkor fog jól működni és leszünk jobbak napról napra. Mindezek mellett, olyan stábbal dolgozhatom, akikkel nagyon jól kiegészítjük egymást, gördülékenyen tudunk együtt dolgozni, tanulunk egymástól. Ez mindannyiunkat előre visz.

- A vb felkészülésig két EIHC tornán és egy olimpiai selejtezőn vesz részt a válogatott. Más-e a mostani vb felkészülés menete, felépítése az eddigiekhez képest?
- Az idei felkészülés menetét az elmúlt két év tapasztalatai alapján állította össze a szakmai stáb, próbáltunk ebben is fejlődni és olyan felkészülési programot összeállítani, ami minden szempontot  figyelembe vesz. A legszembetűnőbb változás, hogy a novemberi és decemberi felkészülési tornákra egy fiatal kerettel vágunk neki, például a novemberi tornán 26 év alatti lesz az összes behívott játékos.

- A most következő gdanski tornára milyen tervekkel utaztok ki?
- A felkészülési szakasz mindig egy izgalmas időszak a válogatott szempontjából. Ilyen lesz a gdanski torna is, mely remek lehetőség lesz arra, hogy a jelenleg lehetőséghez jutó játékosok bebizonyítsák, hogy a szakmai stáb nem véletlen szavazott nekik bizalmat. Nagy várakozással vagyok olyan játékosok irányában, akik először ölthetik magukra a címeres mezt. Kíváncsian várom, hogy ezt hogy fogják megélni és milyen teljesítményre lesznek képesek. Továbbá azt is várom, hogy találjunk olyan fiatalokat, akik a februári olimpiai vagy világbajnoki keretbe is be tudják verekedni magukat.

- Milyen koncepció mentén született meg az a döntés, hogy fiatal játékosokkal dolgoztok az összetartások alatt, és mit vártok ettől koncepciótól?
- Az eredményesség és a fiatal játékosok fejlesztése közti űr kitöltése nem egyszerű feladat, mert sokszor vagy az egyik, vagy a másik nem tud megvalósulni. Idén arra a következtetésre jutott a szövetség, hogy az első két nemzetközi tornán egyaránt a fiatalabb generációnak adja meg a lehetőséget a bizonyításra, illetve nemzetközi tapasztalatok gyűjtésére. Egyértelműen az a cél, hogy lássuk kik lehetnek alkalmasak arra, hogy pótolják az idősebb játékosokat a későbbiekben, viszont ez egy hosszabb folyamat, melynek első állomása lesz a lengyelországi torna.

- A Tipsport Liga feszített tempója mellett mennyire tudod követni a számításba vehető kapusok teljesítményét akár az Erste Ligában?
- Természetesen válogatott edzőként ez is a feladataim közé tartozik, így napra kész információim vannak az adott kapusokról, fejlődésükről, teljesítményükről. Minden esetben megnézem a mérkőzéseik összefoglalóját is, ha szükséges kommunikálok velük, illetve edzőikkel.

-Adorján Attila korábban a román válogatottban is bemutatkozott, azonban most először a magyar nemzeti csapatba is meghívót kapott. Mi a közeli és a hosszútávú célotok Attilával, mi lehet az ő jövője a válogatottnál?
- Először is azt gondolom, hogy ez egy nagy nap lesz Attila életében. Egyrészt mert négy évet kellett rá várnia a szabályok miatt - tehát az idei az első év, hogy meghívót kaphatott - másrészt a Székelyföldről érkezett játékosokban hatványozottabban ég a vágy, hogy a nemzeti csapat tagjai lehessenek. Jelen pillanatban ő az egyik olyan fiatal, nemzetközi rutinnal is rendelkező kapus, aki rengeteget fejlődött az elmúlt évek alatt, egyre kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt a Tipsport Ligában is. Úgy látom, ha fejlődése töretlen marad, akkor akár hosszú távon a magyar válogatott alapemberévé válhat. Természetesen ez is egy hosszú folyamat, de minden esélye megvan rá és ehhez szeretnénk neki egy lehetőséget biztosítani Gdanskban.

- Egy kérdés erejéig térjünk rá a DVTK Jegesmedvékre idei szezonjára. Mi a véleményed kapusaink teljesítményéről a Tipsport Ligában? A statisztikai mutatók alapján mindkét kapusunk a liga legjobb kapusai közé tartozik, így nehéz lehet a döntés, mikor ki kell jelölnötök, hogy éppen ki álljon a kapuban.
- Amikor a tavalyi szezon után eldöntöttük melyik két kapussal vágunk neki az idei kihívásoknak, már akkor biztos voltam benne, hogy kapus poszton előrelépés lesz a tavalyihoz képest. Egyrészt, mert Miki személyében egy motivált, kivételes adottságokkal rendelkező, rutinos, igazi csapatember  érkezett, aki még mindig tudott fejlődni tavalyi önmagához képest. Másrészt tudtuk, hogy Attila szemmel látható fejlődése garancia arra, hogy jobb teljesítményre lesz képes idén. Bevallom őszintén, akkor kevesen hittek nekem… Eddigi teljesítményükkel egyenlőre elégedett vagyok, viszont semmi esetre sem dőlhetünk hátra. Nagyon sok mérkőzés vár még ránk, sok munka van még előttünk, de minden nap azért dolgozunk keményen, hogy napról-napra jobbá váljunk. Ha valami nem sikerül, akkor tanulunk belőle, ha valami jól sikerül, örülünk neki, de másnap reggel már azon gondolkodunk, hogy lehetnénk még jobbak. Szeretnénk ezen az úton tovább haladni és ezt a jó teljesítményt hosszútávon fenntartani. Azt, hogy éppen ki állhat a kapuban a mérkőzéseken, egy jól átgondolt, több szakmai szempontot figyelembe vevő döntés előzi meg, eddig úgy gondolom a legtöbb esetben jónak bizonyult.