A vasárnap esti mérkőzést Jesse Dudás és Rajna Miklós nélkül kezdte meg a DVTK Jegesmedvék, előbbi sérülés, utóbbi betegség miatt nem tudta vállalni a játékot, így a második számú kapus a fiatal Agárdy Adrián volt. A találkozó első komolyabb helyzete Kiss Dániel előtt adódott, akinek kékvonali lövése a kapuvason csattant, majd nem sokkal később David Rodman is helyzetbe került. A játék javarészt a hazai harmadban folyt, ezért is volt némileg meglepő, hogy a szlovák csapat szerezte meg a vezetést. Az 5. percben Bonis lépett ki a védők között és pontos lövése a felső sarokban kötött ki (1-0). Ez a gól sem vetette vissza a vendég rohamokat, sorrendben Beauvillier, Magosi és Vandane került helyzetbe, utóbbi járt legközelebb gólszerzéshez, de lövése a kapuvasról jött ki. A harmad második felében a hazaiak is eljutottak helyzetekig, változatos jó iramú meccs alakult ki. Mindössze 20 másodperc volt a játékrésből amikor Bonis duplázni tudott. A csatár egy kettő az egy elleni megugrás végén lőtt a Adorján kapujába (2-0).

A második harmad elején született meg az első kiállítás, ami meghozta a harmadik vendég kapuvasat is, ezúttal Magosi lövése csattant a vason. A folytatásban a játék képe nem változott, a hazaiak kontrákra építettek, míg vendég oldalról sokpasszos támadásépítés volt a jellemző. Adorján Attilának a meccs felénél nagy bravúrokat kellett bemutatnia, egy cserén belül három védést is elkönyvelhetett, majd öt perccel később megszületett a szépítő találat. Harrison, Beauvillier és Rodman volt a korong útja, a támadás végén pedig a szlovén támadó volt eredményes közelről (2-1). A harmad végén a hazaiak is kipróbálhatták emberelőnyös játékukat, de a legnagyobb helyzet mégis Harrison előtt adódott, akinek a szólója kimaradt.

A harmadik játékrészben némileg visszaesett a helyzetek száma, a szoros és fegyelmezett védekezés vette át a főszerepet. Marcel Rodman csapata folyamatosan próbálta nyomás alá helyezni a hazai kaput, ami sikerült is, de Tomek nagyszerű napot fogott ki és több szép hárítást is bemutatott. A hajrában mindkét vezetőedző időt kért, majd Marcel Rodman kapuslehozatallal is próbálkozott, de az eredmény nem változott, hiába támadott és lőtt többet a miskolci csapat, a hazaiak jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetően otthon tartották a három bajnoki pontot.

Tipsport Liga

14.forduló

2019. október 20. 17:00

HKM Zvolen - DVTK Jegesmedvék 2-1 (2-0, 0-1, 0-0)

Zólyom, Zimny Stadion, 1407 néző

HKM Zvolen: Tomek (Holly) - Lowney, Svarny, Mráz, Spirko, Kelemen - Betker, Corrin, McPherson, Trotter, Bonis - Drgon, Fatul, Strauch, Halama, Thompson - Tibensky, Maier, Kolenic, Petrás, Marcinek, Vezetőedző: Andrej Podkonicky 

DVTK Jegesmedvék: Adorján (Agárdy) - Ross, Vojtkó, Rodman, Harrison, Beauvillier - Láda, Vandane, Beach, Vas, Részegh - Szirányi, Kiss D., Miskolczi, Galanisz, Magosi - Gőz, Farkas, Ritó, Lövei, Kiss P., Vezetőedző: Marcel Rodman

1-0 04:31 Bonis (Trotter, Corrin)
2-0 19:40 Bonis (McPherson, Trotter)
2-1 34:28 Rodman (Beauvillier, Harrison)

Statisztika

Lövés 26-44
Védés 43 (97.73 %) : 24 (92.31 %)
Büntetés percek 14-2
Buli elhozatal 30/70 (42.86 %) : 40/70 (57.14 %)

Értékelés

Marcel Rodman: Tudtuk, hogy egy nehéz meccs vár ránk, az első egymás elleni meccsünk is nagy csata volt. Ezúttal változtattunk a rendszerünkön és úgy gondolom, hogy ez sikeres volt, jobbak voltunk az ellenfélnél. Nagyot küzdöttünk és talán ez volt az első olyan meccs, amin jelentős különbésggel nyertük meg a kapuralövési arányt. A végeredménnyel nem lehetek boldog, de ez egy olyan meccs volt amire egyértelműen lehet építenünk a jövőben, a játékrendszert és a hozzáállást illetően is.