A legnagyobb és legnépszerűbb vidéki klub labdarúgói közel 110 éves történetük során eddig mindössze két időszakban léptek pályára tiszta fekete szerelésben.

Első alkalommal a 2007/2008-as és 2008/2009-es bajnokságban viseltek - arany színnel díszített - fekete mezeket a játékosok. Sokáig tudnánk sorolni a közönségkedvencnek számító játékosokat ebből az időszakból, de talán elég Elek Norbert, Homma Kazuo, Đorđe Kamber, Köteles László, Lipusz Norbert, Simon Attila, vagy Sipeki István nevét említeni. De ezt a mezt viselve vonult vissza Diósgyőrben a korszak legendás labdarúgója Vitelki Zoltán is, aki akkoriban már a DVTK csapatkapitányi karszalagját is viselte.

A szurkolók számára biztosan sok szép emléket idéz fel a legutóbbi fekete szerelés is, amely a 2013/2014-es és az azt követő 2014/2015-ös szezonban volt használatban. Ha csak a fekete mezben lejátszott meccseket nézzük, akkor két esztendő alatt 36 tétmérkőzésen (OTP Bank Liga, Magyar Kupa, Ligakupa és Európa Liga összesen) 18 győzelem és 8 döntetlen mellett mindössze 10 vereséget könyvelhettünk el. Többek között ebben játszott a DVTK a Videoton elleni győztesen megvívott Ligakupa-döntőn, az Újpest elleni Magyar Kupa-döntőn és a Litex Lovecs elleni hazai (Nyíregyházán lejátszott) Európa Liga-selejtezőn is.

A csapat tagja volt a válogatott alapemberének számító Elek Ákos és Kádár Tamás, de a teljesség igénye nélkül Bacsa Patrik, Barczi Dávid, Bognár István, Futács Márkó, Georges Griffiths, Gosztonyi András, Nikházi Márk és Dražen Okuka is sok felejthetetlen pillanattal ajándékozta meg a klubot.

Shop

A DVTK labdarúgó csapatának harmadik számú mezei 14990 forintos egységáron - több méretben - már megvásárolhatók a DVTK Shopban és a klub hivatalos webshopjában is. A shop munkatársai egyedi számozást és feliratozást is vállalnak.

10% kedvezmény a bérleteseknek

A mezeket a klub bérletesei - ahogy minden más terméket is - 10% kedvezménnyel vásárolhatják meg, a kedvezmény azonban - a bérlet felmutatásával - kizárólag a DVTK Shopban vehető igénybe.