Péntek este a HKM Zvolen ellen megkezdte az alapszakasz mérkőzéseinek sorozatát a DVTK Jegesmedvék. A találkozó első perceiben a kemény ütközések és a távoli lövések vették át a főszerepet, majd a 6.percben Beach ellen szabálytalankodott Corrin, így az első kiállítás is megszületett. Ebből az emberelőnyből még nem sikerült betalálni, nem úgy, mint a másodikból. Mráz kiállítása után Davis Vandane lőtt hatalmas gólt a kékvonalról volt csapatának (1-0). A következő percekben ismét nem alakult ki folyamatos játék a kiállítások és dulakodások miatt. A harmad második felében a csapatok ritkán játszottak 5 az 5 ellen, hazai oldalról Tousignant, Beauvillier és Ross ült a büntetőpadra, vendég oldalról pedig Trotter, Svarny és Hansen. 


A második harmadban sem csillapodtak az indulatok, hiszen egy kapu előtti dulakodással indult a játékrész. Ezt követően hazai helyzeteket láthattunk, Beach és Rodman is közel járt a második gól megszerzéséhez. A találkozó felénél kezdte átvenni az irányitást a zólyomi együttes, a nyomás pedig a 33. percben góllá érett. Kelemen kapta meg a korongot a kapuval szemben, lövése pedig a bal sarokban kötött ki (1-1). Ezt követően ismét Magosi Bálinték voltak kezdeményezőbbek a kapuknál, a 37. percben pedig sikerült is visszavenni a vezetést. Francis Beauvillier nagy sebességgel lépett ki a pálya jobb oldalán, remek keresztpassza után pedig Vas János továbbította a korongot a kapuba közelről (2-1). A játékrészt Lowney kapuvasa zárta le.


A harmadik játékrész Galanisz nagy helyzetével indult, majd a hazai lendületet Láda kiállítása törte meg. Az emberhátrányos védekezés ezúttal is jól működött és Rajna is magabiztosan hárított minden kapura tartó korongot. 10 perc volt hátra a rendes játékidőből, amikor Beauvillier és Magosi is megszerezhette volna a harmadik hazai találatot, de a vendégek kapusa két bravúrt is bemutatott. Négy perccel később ismét Magosi volt veszélyes a kapura, amire Kelemen válaszolt a túloldalon. Ezt követően Tosuignant és Magosi is két perces kiállítást kapott magas bottal való játékért, így közel másfél perces kettős emberhátrány következett. A létszámhátrány alatt ismét remekül működött a védekezés, hősies blokkokat és Rajna Miklós bravúrjait láthattuk. 40 másodperccel a vége előtt Beach és Handlovsky dulakodása következett, aminek a végén Beach vitte jégre ellenfelét. A vendégek kapuslehozatallal és időkéréssel is próbálkoztak az egyenlítés reményében, de a hősies védekezésnek köszönhetően az eredmény nem változott, győzelemmel kezdte a Tipsport Liga 2019/2020-as idényét a DVTK Jegesmedvék.


Tipsport Liga

1.forduló

2019. szeptember 13. 18:00

DVTK Jegesmedvék - HKM Zvolen 2-1 (1-0, 1-1, 0-0)

Miskolci Jégcsarnok, 1.111 néző, játékvezetők: Martin Korba, Daniel Konc, Ludivit Soltés, Martin Smrek

DVTK Jegesmedvék: Rajna (Adorján) - Ross, Dudás, Rodman, Tousignant, Beach - Gőz, Vandane, Beauvillier, Vas, Magosi - Láda, Vojtkó, Miskolczi, Galanisz, Harrison - Kiss D., Lövei, Ritó, Részegh, Kiss P., Vezetőedző: Marcel Rodman

HKM Zvolen: Tomek (Holly) - Lowney, Svarny, Hansen, Spirko, Thompshon - Roman, Corrin, McPherson, Trotter, Handlovsky - Drgon, Maier, Bonis, Preisinger, Mráz - Chlepcok, Fatul, Marcinek, Halama, Kelemen Vezetőedző: Andrej Podkonicky

1-0 09:08 Vandane (Dudás, Vas)
1-1 32:02 Kelemen (Corrin)
2-1 36:05 Vas (Beauvillier, Dudás)

Statisztika

Lövés 24-30
Védés 29 (96.67 %) : 22 (91.67 %)
Büntetés percek 24-20
Buli elhozatal 37/68 (54.41 %) : 31/68 (45.59 %)

A forduló további mérkőzései

HC Kosice - HC Slovan Bratislava 1-2
HK Dukla ingema Michalovce - MHK 32 Liptovský Mikulaš 5-1
HK Poprad - HC’05 Banská Bystrica 2-3
HC07 WPC Koliba Detva - HK Dukla Trencin 1-2
HK Nitra - MAC Újbuda 3-2

Értékelés

Marcel Rodman: Jól és agresszívan kezdtük a meccset, nagy tempóval. Az első 30 percet egyértelműen mi irányítottuk, azután viszont átvette az irányítást az ellenfelünk. Sok kiállítás volt a meccsen, ezeket a jövőben jobban kell kezelnünk és az emberelőnyös játékunkon is javítani kell. Néhányan több, néhányan kevesebb jégidőt kaptak a kiállítások miatt, de mindenki kivette a részét a győzelemből. A meccs hajrájában igazi karaktert mutattunk, rengeteg lövést blokkoltunk, kettős emberhátrányt védekeztünk ki, ami azt mutatja, hogy helyén volt a szívünk. 

Andrej Podkonicky: Nem vagyok boldog a játékunkkal, az ellenfelünk keményen kezdte a meccset, mi pedig nem harcoltunk, nem korcsolyáztunk és nem lőttünk eleget. Az első harminc perc után már tudtunk nyomást gyakorolni az ellenfelünkre, alakítottunk ki helyzeteket. Az emberelőnyök alatt megvoltak a lehetőségeink de ezekkel nem éltünk. Sok probléma volt a mai játékunkkal.