5 piros csík

A tavaly használatos szereléshez képest a legszembetűnőbb különbség, hogy csökkent a csíkok száma, így ezúttal 8 helyett 5 piros csík díszíti majd a DVTK mezeit. Az elmúlt harminc évben két csapat játszott hasonló szerelésben, az 1997/1998-as szezonban, a Tornyi Barnabás által irányított gárdánál, majd a 2006/2007-es bajnokságban, Csank János vezetőedzősége alatt jelent meg a klub szerelésén 5 piros csík. Az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy megalkuvást nem tűrő, harcos játékával mind a két csapat nagy népszerűségnek örvendett a diósgyőri szurkolók körében, hiszünk benne, hogy az eredményektől függetlenül a jelenlegi DVTK is folytatni fogja a hagyományt és méltó lesz az elődökhöz.

Jobb olvashatóság

Mezszállítónkkal szorosan együttműködve a tervezéskor az is fontos szempont volt, hogy a játékosok nevei és számai a helyszínen szurkolók és a televízió képernyői előtt a mérkőzéseket követők, valamint a sajtó munkatársai számára is jól olvashatók legyenek, ezért az új mezek háta tiszta piros színben pompázik majd, a feliratozás fehér színnel kerül majd rá.

Shop

A DVTK labdarúgó csapatának mezei 14990 forintos egységáron - több méretben - már megvásárolhatók a DVTK Shopban és a klub hivatalos webshopjában is. A shop munkatársai egyedi számozást és feliratozást is vállalnak.

10% kedvezmény a bérleteseknek

A mezeket a klub bérletesei - ahogy minden más terméket is - 10% kedvezménnyel vásárolhatják meg, a kedvezmény azonban - a bérlet felmutatásával - kizárólag a DVTK Shopban vehető igénybe.