A magyar válogatottat a B csoportba sorsolták, amelyben az ötszörös győztes Nigéria mellett Ecuador és Ausztrália kapott helyet.

Az Európa-bajnoki selejtezőkön a DVTK két saját nevelésű játékosát, Orosz Donátot és Tóth Boriszt, majd az Európa-bajnokságon Orosz Donátot a soraiban tudó együttes mindhárom csoportmérkőzését a goianiai Olimpiai Stadionban játssza le: október 26-án Nigéria ellen kezd, majd 29-én Ausztrália, november elsején pedig Ecuador következik.

A brazíliai tornán 24 csapat vesz részt. A sorsoláson hat darab négyes csoportot alakítottak ki. A kvartettekből az első kettő mellett a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe, s onnantól kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.

A magyarok májusban harcolták ki a részvételt azzal, hogy az írországi Európa-bajnokságon ötödik helyen zártak.

A válogatottra a világbajnokságig három összetartás vár még. Júliusban elsősorban a kerettagok aktuális erőállapotára lesz kíváncsi a szakmai stáb, augusztusban Csehországban vesznek részt felkészülési tornán, szeptemberben pedig a horvátokkal játszanak edzőmeccseket.