- Mit kell tudni a felmérést végző Double Pass cégről?
- A belga céget 2004-ben alapították, a legfőbb feladtuk független szervezetként elit labdarúgó akadémiák auditálása, és segítségnyújtás a tehetséggondozás hatékonyabbá tételében.  Alapításuk óta komoly szerepet játszottak a belga futball fejlesztésében, de auditálták az angol és a német akadémiai rendszert, dolgoztak Dániában, Japánban, Törökországban, Oroszországban, Brazíliában és az Egyesült Államokban is. A Magyar Labdarúgó Szövetség figyelmébe Dárdai Pál ajánlotta a céget. Világszinten elismert audit protokoll és minőségbiztosítási eljárások szerint dolgoznak, nagy erősségük, hogy független cégként véleményüket mindenhol elfogadják. Komoly előnyük, hogy alapos vizsgálódás után, de mindenféle elfogultság nélkül tudnak véleményt alkotni

Magyarországon 2013-ban kezdték el az első audit folyamatot, aminek az eredményét 2014-ben közölték. A következő országos audit 2015-ben kezdődött és 2016-ra készült el a végleges jelentés. A harmadik audit folyamat 2018-ban kezdődött el és 2019-ben kaptuk meg a végleges eredményt.

- Milyen eredménnyel zárult a 2019-es auditunk?
- A Double Pass három klasztert határozott meg a magyar labdarúgó akadémiák besorolására. A 3. klaszterbe tartozó akadémiák kapták a gyengébb értékelést és ők nem is használhatják majd az akadémia megnevezést. A gyengébben teljesítő akadémiáknak az audit folyamat költségét is ki kell fizetniük. A 2. klaszterbe tartozó akadémiák már akadémia minősítéssel rendelkeznek, míg az 1. klaszterbe tartozó akadémiákon folyik a Double Pass szakemberei szerint a legjobb munka az országban (ezek a kiemelt státusszal bíró akadémiák). Örömmel jelenthetem, hogy a DVTK Labdarúgó Akadémia hatalmasat lépve előre a legmagasabb besorolást kapta, és öt másik akadémia társaságában az 1. klaszterbe tartozik. Óriási öröm, és egyben felelősség ebbe az elit társágba tartozni.
 

A Double Pass értékelése alapján felállított sorrend
(2014) (2016) (2019)
1. Debreceni Labdarúgó Akadémia
 
1. Debreceni Labdarúgó Akadémia
 
1-6. DVTK Labdarúgó Akadémia
 
2. Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia
(Győr)
2. Illés Akadémia
(Szombathely)
1-6. Magyar Futball Akadémia
(Honvéd)
3. Illés Akadémia
(Szombathely)
3. Magyar Futball Akadémia
(Honvéd)
1-6. Debreceni Labdarúgó Akadémia
 
3. Vasas Kubala Akadémia
 
4. Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
(MTK)
1-6. Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia
(Győr)
5. Magyar Futball Akadémia
Honvéd)
5. Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia
(Győr)
1-6. Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
(MTK)
6. Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
(MTK)
6. Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia
(Felcsút)
1-6. Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia
(Felcsút)
6. Újpesti Akadémia
(UTE)
7. Vasas Kubala Akadémia
 
7-15. Békéscsabai Előre 1912 SE
 
8. Bozsik József Labdarúgó Akadémia
(Nyíregyháza)
8. Újpesti Akadémia
(UTE)
7-15. Ferencvárosi Torna Club
 
9. Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia
(Felcsút)
10. Békéscsabai Előre 1912 SE
 
7-15. Kecskeméti Labdarúgó Akadémia
 
9. Békéscsabai Előre 1912 SE
 
11. Ferencvárosi Torna Club
 
7-15. MOL Vidi FC
 
9. Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia
(Kaposvár)
12. Kecskeméti LC KTE Sportiskola
 
7-15. Bozsik József Labdarúgó Akadémia
(Nyíregyháza)
12. Kecskeméti Labdarúgó Akadémia
 
13. Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
 
7-15. Pécsi Labdarúgó Akadémia
 
N/A Diósgyőri VTK
 
14. Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia
(Kaposvár)
7-15. Illés Akadémia
(Szombathely)
N/A Ferencvárosi Torna Club
 
15. DVTK Labdarúgó Akadémia
 
7-15. UTE Labdarúgó Akadémia
 
N/A Pécs
 
  7-15. Vasas Kubala Akadémia
 
    16-19. Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia
(Kaposvár)
    16-19. Grosics Akadémia
(Szeged 2011)
    16-19. Várda Labdarúgó Akadémia 
(Kisvárda)
    16-19. Szőcs János Labdarúgó Akadémia
(ZTE)


- Hogy sikerült ezt a kiváló eredményt elérni?
- Az előző audit kézhezvételekor egyből elkezdtük kiértékelni az anyagot, stratégiát állítottunk fel annak érdekében, hogy a rengeteg hiányosságunkat, miként tudjuk lépésről lépésre javítani. A vezetőségtől maximális segítséget kaptunk olyan eszközök beszerzésére, ami szintén elengedhetetlen volt a fejlődés érdekében. Edzőink napi szinten építették be azokat a szakmai változtatásokat, aminek a szükségességét az előző audit tárta fel, és akadémiánkon alapelvként kezdtük kezelni. Az akadémia vezetése a pontos irányvonalat tudta meghatározni, de az edzők és a háttérszemélyzet változtatás iránti elkötelezettségé nélkül ez nem sikerülhetett volna. Ki kell emelnem, hogy az elmúlt két és fél évben edzőink és a klub dolgozói óriási munkát fektettek bele, hogy akadémiánk ilyen mértékben lépjen előre a magyar utánpótlás futballtérképen. Nagy tiszteletet érdemelnek az elvégzett munkájukért, és egyben a klub vezetése nevében nagyon köszönjük nekik! Az előző audit alapján nem sokan számítottak az országban ilyen eredményre, nekünk csapatként dolgozva sikerült.

- Hogyan nézett ki részleteiben a felmérés?
- Az idei évben 19 magyar akadémiát világított át a Double Pass cég egy nagyon összetett audit folyamat keretében. Az összes szakmai anyagot (írott, videó, speciális animáció) elektronikus formában kellett feltöltenünk a Double Pass erre kialakított online felületére. A szakmai anyagok mellett az idei évben a szülők egy része online kérdőív segítségével adhatott visszajelzést az akadémián folyó munkáról az auditoroknak. Az anyagok feltöltése mellett hozzáférést kellett biztosítanunk a cég szakemberei számára az online adatbázisunkhoz, a felhő alapú GPS rendszerünkhöz, de a mérési, orvosi adatbázisunkat is precízen átvilágították. Értékelték a játékosaink egyéni adatlapjait, pszichológiai tesztjeit. 

Mikor az összes adatot feldolgozták, pontosan látták akadémiánk filozófiáját, az egyén és a csapatok fejlesztésére megalkotott rendszereit, az utánpótlás és a felnőtt csapat kapcsolatát, a struktúránkat és stratégiánkat, akkor kezdték a személyes megfigyeléseket. Komoly előrelépést jelentett a Tajti József által megalkotott, és klubunk edzői részére rendelkezésére bocsájtott online edzés adatbázis, amihez edzőink korlátlan hozzáférést kaptak, és amely nemzetközi anyagok mellett a képzési rendszerünkhöz illeszkedő irányelveket is tartalmaz. Idén a Double Pass szakemberei precízen vizsgálták akadémiánk valós napi szintű működését. Az általunk elvárt irányelveket edzéseken, illetve mérkőzéseken ellenőrizték egy erre a célra kifejlesztett adatgyűjtő program segítségével. Így tudták pontosan meghatározni, mi az, ami az akadémia terveiből valóban megvalósul, és mi az, amit tovább kell fejleszteni. 

Az audit 3. fázisában személyes interjúkat készítettek a cég szakemberei a klubvezetőkkel, edzőkkel, dolgozókkal és játékosokkal. Ennek is az volt a célja, hogy az általunk elképzelt rendszer mennyire működik a valóságban. 

Érdekesség, hogy idén több utánpótlás mérkőzésünk videófelvételét is külön elemezték a cég szakemberei. 

Sokan azt hiszik, hogy a Double Pass auditon jó értékelést csak a nagyon jó infrastruktúrával rendelkező, és a korosztályos bajnokságban hétről hétre jól szereplő klubok kaphatnak. A valóság ezzel szemben az, hogy ezek az összetevők elenyésző mértékben jelennek meg az audit végeredményben. A jó értékelés záloga a tiszta és érthető stratégia és struktúra, a minden korosztályra megalkotott, működés közben értékelhető szakmai program, és ennek betartása. Végül, de nem utolsósorban a kiemelt tehetségek felismerése és fejlesztése áll a középpontban.

- Hogy tudjuk az audit jelentést felhasználni a további fejlődés érdekében?
- Fontosnak tartom, hogy tovább haladjunk a megkezdett úton, és a lehetőségeinkhez mérten egy előre kialakított stratégia mentén kezdjük el megvalósítani a belga cég javaslatait. Óriásit léptünk előre rengeteg helyről gratulálnak nekünk, de tudjuk, hogy a munka neheze még csak most kezdődik. Az utolsó lépcsőfok megtétele mindig a legnehezebb, általában ezek az apró részletek különböztetik meg egymástól a nagyon profin működő akadémiákat az átlagos utánpótlás műhelyektől. A jelenlegi auditot és eredményt is helyén kezeljük és mindent megteszünk a további fejlődés érdekében. Azonban a nálunk futballozó gyerekek szüleinek a mostani audit egy olyan független megerősítés, hogy a Double Pass szerint Diósgyőrben jó helyen fejlődnek a jövő futballistái (például a DVTK-ban mutatkozott be a legtöbb magyar az előző években).  Mert független megerősítés nélkül egyetlen saját magunkról alkotott vélemény sem áll meg a lábán.