Iványi Zoltán 1975. december 3-án született, Békéscsabán. Tagja a 12 fős profi játékvezői keretnek.

A játékvezetői vizsgát 2001-ben tette le, ezt követően megyéjében különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. Egy Vác - Paks (0-2) bajnoki mérkőzésen debütált az NB I.-ben.

A futsal, kispályás labdarúgó játékban is NB I.-es minősítésű. 2007-ben és 2009-ben a szakvezetők véleménye alapján az Év futsal Játékvezetője címet érdemelte ki.

2010-ben az Év Játékvezetője elismerésben részesült.

Iványi Zoltán ebben a kiírásban eddig két mérkőzést vezetett a Diósgyőrnek. A novemberi DVTK - DVSC és az áprilisi DVTK - Paks találkozón fújta a sípot. 

focibiro.hu statisztikája szerint pályafutása során eddig 227 NB I.-es mérkőzésen 1006 sárga és 63 piros lapot osztott ki. Ebben a szezonban 16 élvonalbeli mérkőzést vezetett, és 83 sárga, valamint 4 piros lapot mutatott föl.

Az OTP Bank Ligában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Iványi Zoltán segítői az oldalvonalak mellett Buzás Balázs és Medovarszki János, míg az alapvonalak mögött Bognár Tamás és Takács János lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Becséri Gergely látja el.

Iványi Zoltán az alábbi mérkőzéseinket vezette

2018/2019
2019. április 20. DVTK - Paks 1-0
2018. november 10. DVTK - DVSC 1-0

2017/2018
2018. június 2. DVTK - Videoton FC 2-1
2018. április 28. Újpest - DVTK 1-0
2017. augusztus 12. DVTK - PAFC 2-2

2016/2017 1
2017. május 13. DVTK - Mezőkövesd 2-2
2016. augusztus 17. Paks - DVTK 2-1

2015/2016
2016. április 20. DVTK - Honvéd 1-2
2015. november 21. DVSC - DVTK 1-0
2015. október 3. DVTK - Haladás 1-1
2015. július 30. DVTK - Videoton 1-2

2014/2015
2015. április 19. DVTK - Videoton 1-2
2015. április 4. DVTK - Paks 1-2
2014. október 4. DVTK - FTC 2-1

2012/2013 
2012. november 16. Pápa - DVTK 2-2

2011/2012
2011. október 2. DVSC-TEVA - DVTK 5-0

2010/2011
2010. augusztus 15. REAC - DVTK 2-2 (NB II.)

2009/2010
2009. augusztus 9. DVTK - Újpest 1-2

2008/2009
2009. április 18. DVTK - Győr 2-3
2009. március 15. MTK - DVTK 2-0
2008. szeptember 27. DVTK - Videoton 0-1

2007/2008
2007. augusztus 24. DVTK - Honvéd 2-2
2007. július 22. DVTK - DVSC 1-2

2006/2007
2006. november 3. Videoton - DVTK 2-0
2006. október 20. DVTK - DVSC 1-1

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2018/2019)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető

 
alapvonali
játékvezető

 
tartalék
játékvezető

 
1. Andó-Szabó Sándor ifj. Tóth Vencel Albert István Pintér Csaba Gaál Gyöngyi Huszár Balázs
2. Karakó Ferenc Horváth Róbert Varga Gábor Takács János Molnár Attila Farkas Balázs
3. Erdős József Buzás Balázs Garai Péter Szilasi Szabolcs Bogár Gergő Csatári Tibor
4. Andó-Szabó Sándor Albert István Varga Gábor Farkas Ádám Szőts Gergely Buzás Balázs
5. Andó-Szabó Sándor Szécsényi István Horváth Róbert Molnár Attila Takács János Szalai Dániel
6. Szőts Gergely Ring György Szert Balázs Erdős József Urbán Eszter Varga Gábor
7. Andó-Szabó Sándor Kóbor Péter Király Zsolt Németh Ádám Molnár Attila Farkas Balázs
8. Berke Balázs Szécsényi István Vígh-Tarsonyi Gergő Karakó Ferenc Gaál Gyöngyi Szalai Dániel
9. Pintér Csaba Huszár Balázs Farkas Balázs Németh Ádám Molnár Attila Király Krisztián
10. Szőts Gergely Albert István Buzás Balázs Solymosi Péter Vad II István Szert Balázs
11. Bognár Tamás Buzás Balázs Kóbor Péter Németh Ádám Szilasi Szabolcs Király Krisztián
12. Berke Balázs Georgiu Theodoros Horváth Róbert Andó-Szabó Sándor Bogár Gergő Lémon Oszkár
13. Pintér Csaba Huszár Balázs Bornemissza Norbert Iványi Zoltán Gaál Gyöngyi Király Zsolt
14. Iványi Zoltán Medovarszki János Csatári Tibor Takács János Bogár Gergő Vígh-Tarsonyi Gergő
15.  Erdős József Lémon Oszkár Szalai Balázs Karakó Ferenc Molnár Attila Szécsényi István
16.  Andó-Szabó Sándor Ring György Becséri Gergely Karakó Ferenc Németh Ádám Farkas Balázs
17. Berke Balázs Szert Balázs Horváth Róbert Bogár Gergő Molnár Attila Berettyán Péter
18. Németh Ádám Farkas Balázs Szalai Balázs Szilasi Szabolcs Pillók Ádám Georgiu Theodoros
19. Szőts Gergely Tóth II. Vencel Buzás Balázs Lovas László Csonka Bence Vígh-Tarsonyi Gergő
20. Pintér Csaba Szert Balázs Lémon Oszkár Karakó Ferenc Molnár Attila Csatári Tibor
21. Németh Ádám Berettyán Péter Medovarszki János Bogár Gergő Csonka Bence Csatári Tibor
22.  Vad II István Horváth Róbert Becséri Gergely Takács János Lovas László Szalai Balázs
23.  Bognár Tamás Berettyán Péter Georgiu Theodoros Szőts Gergely Takács János Becséri Gergely
24. Karakó Ferenc Buzás Balázs Szécsényi István Erdős József Lovas László Medovarszki János
25. Berke Balázs Vígh-Tarsonyi Gergő Szalai Dániel Takács János Lovas László Szalai Dániel
26. Andó-Szabó Sándor Király Krisztián Csatári Tibor Kovács Gábor Péter Csonka Bence Horváth Róbert
27.  Farkas Ádám Ring György Buzás Balázs Erdős József Lovas László Horváth Róbert
28.  Vad II István Albert István Vígh-Tarsonyi Gergő Bogár Gergő Csonka Bence Horváth Róbert
29. Iványi Zoltán Berettyán Péter Szalai Balázs Pillók Ádám Lovas László Garai Péter
30. Andó-Szabó Sándor Albert István Buzás Balázs Farkas Ádám Csonka Bence Csatári Tibor
31. Vad II István Medovarszki János Bornemissza Norbert Bognár Tamás Szőts Gergely Szécsényi István
32. Berke Balázs Szert Balázs Garai Péter Takács János Szilasi Szabolcs Huszár Balázs
33. Iványi Zoltán Buzás Balázs Medovarszki János Bognár Tamás Takács János Becséri Gergely