Egymás ellen

A paksi együttes a 2006/2007-es szezonban jutott fel az első osztályba, akkor találkoztunk velük először. Az őszi szezonban mi látogattunk az akkori újonc együtteshez és 2-1-es vereséget szenvedtünk. Tavasszal azonban az Andrássy úton sikerült a visszavágás: a történelmi, első DVTK - Paks meccsen a Szalma - Farkas V., Hegedűs, Elek, Sadjo - Sipeki (Rebecsák, 91.), Katona, Rubint, Binder (Faggyas, 86.) - Simon (Huszák, 60.), Douva összeállításban léptünk pályára és Rubint Richárd, valamint Farkas Viktor góljával 2-1-re nyertünk.

A következő évben a Köteles - Mogyorósi, Sebők, Hegedűs, Elek (Virágh, 89.) - Pelecaci, Cardozo (Szélpál, 29.), Pintér, Kamber - Homma (Lipusz, 56.), Simon összeállítású csapatunk Cardozo súlyos sérülése után az első félidőben kétgólos hátrányba került. Vágó Attila edzőnek azonban sikerült a szünetben rendet tenni a fejekben és a második félidőben 18 perc alatt Simon Attila duplájával kiegyenlítettünk. A Paks Tököli révén a 69. percben újra vezetéshez jutott, de ismét jött Simon és a 3. góljával döntetlenre mentette a mérkőzést.

A 2008/2009-es bajnokságban a Paks ellen a Köteles - Lakatos, Bogunović, Visković, Gohér - Pelecaci (Ahodikpe, 61.), Lippai (Stanić, 75.), Takács, Kamber - Tóth M., Homma (Szabó V., 61.) csapat lépett pályára és Tóth Mihály 78. percben szerzett remek találatával 1-0-ra diadalmaskodott.

Legközelebb 2009. október 24-én járt Miskolcon a paksi együttes. A DVTK a Kovács Z. - Bognár Zs. (Apostu, 67.), Miličić, Visković, Horváth  - Vukadinović (Lipusz, 53.), Búrány - Lippai, Ivancsics, Balajti - Szabó V.  (Takács, 84.) összeállításban játszott és ért el gól nélküli döntetlent.

2012. szeptember 21-én Szivics Tomiszláv még a vendégek kispadján ült. Akkor Bacsa Patrik korai góljával itthon tudata tartani a Ribánszki - Vági, Gal (Hanek, 54.), Raković, Gohér - Takács P., Elek (Abdouraman, 78.) - Gosztonyi (Silva, 59.), Fernando, Bacsa - Tisza összeállítású DVTK a három pontot.


Az ezt követő két mérkőzésen a paksiak győzni tudtak Miskolcon.

Az OTP Bank Liga 2015/2016 évi kiírásában háromszor találkoznak egymással a csapatok. Miskolcon 1-1-es döntetlent játszottak a csapatok a második körben. A vendégek szereztek vezetést, és amikor már majdnem úgy tűnt, hogy mind a három pontot elviszik, Georges Griffiths fejesével egyenlített a  létszámhátrányban is hősiesen küzdő DVTK a mérkőzés hajrájában. Bekő Balázs a Radoš - Okuka, Lipták, Tamás, Husić - Koman (Bognár I., 66.), James (Bacsa, 55.), Kitl, Barczi - Novothny (Griffiths, 55.) - Grumić csapatot küldte pályára.

A bajnokság utolsó fordulójában, az első félidő hajrájában a vendégcsapat szerzett vezetést szinte a semmiből. A második játékrészben a DVTK támadott, és emberelőnybe is került, azonban egy kapufánál közelebb nem sikerült jutni az egyenlítéshez, majd a hosszabbításban a vendégek bebiztosították a győzelmüket. A mérkőzés krónikájához tartozik még Rados Ivan és Elek Ákos sérülése, utóbbinak emiatt a franciaországi szereplése is veszélybe került. Egervári Sándor csapata a Rados (Antal, 76.) - Okuka, Lipták, Tamási, Nemes - Egerszegi - Bognár I., Nikházi (Ternován P., 71.), Elek, Barczi, Bacsa (Grumic, 46.) összeállításban játszott.

A 2016/2017-es bajnokságban a Horváth Ferenc irányította Radoš - Eperjesi, Lipták, Jagodinskis, Nemes - Dausvili, Elek - Vela, Nono (Nikházi, 85.), Bacsa (Bognár I., 63.) - Novothny (Ugrai, 77.) összeállítású DVTK Mezőkövesden fogadta a zöld-fehéreket a 17. fordulóban. Gól nélküli első félidőt követően Nono szögletét követően Lipták Zoltán szerezte meg a vezetést, majd a ráadásban Ugrai Roland biztosította be a győzelmet. 

Az OTP Bank Liga 2017/2018 évi kírásának harmadik körében Diósgyőrben találkoztak a csapatok, és Bartha öngóljával első alkalommal győzött a DVTK az új stadionban, és a bennmaradás szempontjából rendkívül fontos három pontot szerzett.

Diósgyőri VTK - Paksi FC 1-0 (1-0)

DVTK: Radoš - Nagy T., Lipták, Brković, Bárdos - Kocsis, Busai - Varga J. (Karan, 47.), Hasani (Ioannidis, 67.), Ugrai - Bacsa (Szarka, 82.). Vezetőedző: Fernando Fernandez.
Paks: Rácz G. - Vági, Fejes, Gévay, Szabó J. - Simon Á. - Haraszti, Kecskés T. (Nikházi, 68.), Hajdú Á. (Simon A., 68.), Bartha - Hahn (Szakály D., 85.). Vezetőedző: Csertői Aurél.

Piros lap: Lipták a 34. percben.
Gólszerző: Bartha (1-0, öngól) a 26. percben.

Az idei bajnokság 7. fordulójában Vernes Richárd révén csak a DVTK lőtt egy kapufát, gól nem esett a Paks elleni találkozón.

Diósgyőri VTK - Paksi FC 0-0

DVTK: Antal - Shestakov, Brković, Karan, Tamás M. - Tóth Ba., Tajti M., Hasani (Bacsa, 61.) - Vernes (Szabó B., 90.), Mihajlović, Forgács (Juhar, 53.). Vezetőedző: Fernando Fernandez.
Paks: Nagy G. - Vági, Fejes, Gévay, Báló - Kecskés T. (Egerszegi, 87.), Papp K., Bertus - Haraszti (Simon A., 75.), Hahn, Bartha (Remili, 63.). Vezetőedző: Csertői Aurél.

A 18. fordulóban a DVTK gyorsan gólt váltott a Pakssal az első félidőben. A második félidőben Florent Hasani újabb hatalmas góljával a győzelmet is sikerült megszerezni.

Paksi FC - Diósgyőri VTK 1-2 (1-1)

Paks: Rácz G. - Kővári, Lenzsér, Gévay, Fejes - Kecskés T., Papp K. (Egerszegi, 56.), Bertus - Remili (Haraszti Zs., 64.), Hahn, Bartha (Simon A., 79.). Vezetőedző: Csertői Aurél.
DVTK: Bukrán - Brković, Karan, Tamás M. - Shestakov (Eperjesi, 75.), Szabó B., Márkvárt, Tajti M. (Tóth Ba., 50.), Juhar - Hasani (Bacsa, 90.), Mihajlović. Vezetőedző: Fernando Fernández.

Gólszerző: Tajti M. (0-1) a 15., Papp K. (1-1) a 17., Hasani (1-2) a 63. percben.

A DVTK - Paks élvonalbeli mérkőzések

  1. 2006/2007
    DVTK - Paksi SE 2-1 G.: Rubint, Farkas V.
  2. 2007/2008
    DVTK - Paksi FC 3-3 G.: Simon A. (3)
  3. 2008/2009
    DVTK - Paksi FC 1-0 G.: Tóth M.
  4. 2009/2010
    DVTK - Paksi FC 0-0
  5. 2011/2012
    DVTK - MVM Paks 1-2 G.: Seydi
  6. 2012/2013
    DVTK - MVM Paks 1-0 G.: Bacsa
  7. 2013/2014
    DVTK - MVM Paks 0-4
  8. 2014/2015
    DVTK - Paksi FC 1-2 G.: Griffiths
  9. 2015/2016 (1. kör)
    DVTK - Paksi FC 1-1 G.: Griffiths
  10. 2015/2016 (3. kör)
    DVTK - Paksi FC 0-2
  11. 2016/2017 (2. kör, Mezőkövesd)
    DVTK - Paksi FC 2-0 G.: Lipták, Ugrai
  12. 2017/2018 (1. kör, Debrecen)
    DVTK - Paksi FC 2-4 G.: Ugrai, Ioannidis
  13. 2017/2018 (3. kör)
    DVTK - Paksi FC 1-0 G.: Bartha (öngól)
  14. 2018/2019 (1. kör)
    DVTK - Paks 0-0

Hazai mérlegünk: 14 mérkőzés, 5 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség, 14 rúgott és 19 kapott gól.

1952. november 28-án alapították a Paksi Kinizsi Sportkört, ami később Paksi SE, majd Paksi FC néven szerepelt. 2011-től a Magyar Villamos Művek Zrt.-nek köszönhetően MVM Paks néven játszottak, majd a főszponzor távozását követően visszatértek a Paksi FC névhez. A csapat színe a zöld-fehér. Az NB I-be 2006-ban jutottak fel, első évükben a 11. helyen végeztek.

A 2010/2011-es bajnokságban érte el a csapat a legnagyobb sikerét, amikor a tabella második helyén végeztek és kijutottak a nemzetközi porondra, valamint megnyerték a Ligakupát.

Az OTP Bank Liga legutóbbi kiírását az 7. helyen zárták, a házi gólkirály Bartha László lett 7 találattal.

OTP Bank Liga 2018/2019

Budapesti győzelemmel kezdte a naptári évet a Paks, azt követően viszont csak a DVSC-t tudta legyőzni. Emellett négy döntetlent játszott, a többi mérkőzésen vereséget szenvedett.

  1. forduló: Mezőkövesd - Paks 3-1
  2. forduló: Vidi - Paks 1-1
  3. forduló: Honvéd - Paks 1-0
  4. forduló: Paks - Újpest 1-1
  5. forduló: FTC - Paks 1-1
  6. forduló: Paks - PAFC 3-2
  7. forduló: DVTK - Paks 0-0
  8. forduló: Paks - MTK 3-0
  9. forduló: Haladás - Paks 1-2
  10. forduló: Paks - Kisvárda 4-1
  11. forduló: DVSC - Paks 2-1
  12. forduló: Paks - Mezőkövesd 2-1
  13. forduló: Paks - Vidi 0-4
  14. forduló: Paks - Honvéd 0-0
  15. forduló: Újpest - Paks 1-1
  16. forduló: Paks - FTC 0-3
  17. forduló: PAFC - Paks 1-1
  18. forduló: Paks - DVTK 1-2
  19. forduló: MTK - Paks 1-2
  20. forduló: Paks - Haladás 1-1
  21. forduló: Kisvárda - Paks 0-0
  22. forduló: Paks - DVSC 2-1
  23. forduló: Mezőkövesd - Paks 2-0
  24. forduló: Paks - Vidi 2-2
  25. forduló: Honvéd - Paks 3-0
  26. forduló: Paks - Újpest 0-2
  27. forduló: FTC - Paks 3-0
  28. forduló: Paks - PAFC 0-0

A legutóbbi fordulóban a Nagy G. - Kővári, Lenzsér, Fejes, Szabó J. - Kesztyűs (Egerszegi, 78.), Windecker, Papp K., Bartha - Remili (Cseke, 84.), Hahn összeállításban léptek pályára

Téli játékosmozgás

Továbbra is csak magyar játékosokat alkalmaz a Paks. A téli átigazolási szezonban két külföldről hazatérő labdarúgó játékjogát szerezték meg, valamint visszatért több kölcsönjátékos is, ugyanakkor Bertus Lajos Mezőkövesdre igazolt.

Érkezett
Bobál Dávid (Dukla Praha)
Cseke Benjámin (Újpest)
Könyves Norbert (DVSC)
Szabó Balázs (Budafok)
Windecker József (Levadiakosz)
Zsidai László (Puskás AFC) 
Kesztyűs Barna (Budaörs - kölcsönből vissza)
Szalai András (Balmazújváros - kölcsönből vissza)
Zachán Péter (Dorog - kölcsönből vissza) 

Távozott
Bertus Lajos (Mezőkövesd)
Nikházi Márk (III. Kerületi TVE) 
Borsos Vilmos (Budaörs - kölcsönbe)
Horváth Péter (Siófok - kölcsönbe)

A játékoskeret

Kapusok
1  Nagy Gergely (HUN)    1994.05.27.
31 Rácz Gergő (HUN)    1995.11.20.
71 Szabó Balázs (HUN)    1992.01.01.

Mezőnyjátékosok
7  Báló Tamás (HUN)    1984.01.12.
39 Bartha László (HUN)    1987.02.09.
2  Bobál Dávid (HUN)    1995.08.31.
6  Cseke Benjámin (HUN)    1994.07.22.
22 Fejős Áron (HUN)    1997.04.17.
17 Egerszegi Tamás (HUN))    1991.08.02.
14 Fejes András (HUN)    1988.08.26.
22 Fejős Áron (HUN)    1997.04.17.
5  Gévay Zsolt (HUN)    1987.11.19.
9  Hahn János (HUN)    1995.05.15.
10 Haraszti Zsolt (HUN)    1991.11.04.
8  Kecskés Tamás (HUN)    1986.01.15.
19 Kesztyűs Barna (HUN)    1993.09.04.
42 Könyves Norbert (HUN)    1989.06.10.
27 Kővári Róbert (HUN)    1995.11.23.
77 Kulcsár Dávid (HUN)    1988.02.25.
96 Lenzsér Bence (HUN)    1996.04.09.
12 Nagy Richárd (HUN)    1995.08.15.
21 Papp Kristóf (HUN)    1993.05.14.
16 Remili Mohamed (HUN)    1985.05.31.
46 Simon Ádám (HUN)    1990.03.30.
90 Simon András (HUN)    1990.03.30.
30 Szabó János (HUN)    1989.07.11.
40 Szalai András (HUN)    1998.02.03.
23 Vági András (HUN)    1988.12.25.
22 Windecker József (HUN)    1992.12.02.
20 Zachán Péter (HUN)    1997.12.12.
28 Zsidai László (HUN)    1986.07.16.

A vezetőedző

A csapat vezetőedzője az 52 éves Csertői Aurél, aki a Győri ETO, MTK és a Honvéd játékosaként 11-szeres válogatott, vezetőedzőként pedig 320 alkalommal ült a Siófok, a Videoton, a Sopron, a Haladás, a Kecskemét, a Győri ETO és a Paks kispadján. Jelenlegi csapatát 2014 januárja óta irányítja.

Ismerősök a másik oldalon

Vági András 2012 elejétől 2014 nyaráig játszott a DVTK-ban, kereken ötven bajnokin lépett pályára. Ezt követően Paksra igazolt, majd mezőkövesd kölcsön után tért vissza a Dunántúlra.

Egerszegi Tamás 2014 elején érkezett és 2016 nyarán távozott, közben 54 bajnokin lépett pályára és 5 gólt szerzett. Tagja volt a Ligakupa-győztes és a Magyar Kupa-döntős csapatnak, és négy mérkőzésen játszott az Európa Liga selejtezőjében is. Távozása után Mezőkövesden töltött el egy idényt, majd a lengyel Miedź Legnica csapatától hívta haza a Vasas, és nyáron igazolt Paksra.