Egymás ellen

1943. november 21-én játszották az első Debrecen - Diósgyőr mérkőzést az élvonalban. Az újonc debreceni csapat ellen a DiMÁVAG néven szereplő, Tomecskó József által irányított együttesünk 6-2-es vereséget szenvedett. A Sidó - Bohus, Felföldi, Doma, Soós, Krucsai, Suhai, Pribelszky, Füzér, Fazekas, Íjász összeállításban pályára lépő csapatunk góljait Suhai és Fazekas szerezte.

Az első pontot az 1963-as bajnokságban hoztuk el a Loki otthonából. Az 1-1-re végződő mérkőzésen az egyenlítő gólunkat Sikora szerezte. Ez a gól volt egyébként a 600. gólunk az NB I-ben: "A 44. percben a debreceni 16-os környékén Sikorához került a labda, és a balszélső 8 méterről félmagasan a jobb sarokba lőtt."

Az egyetlen győzelmünk Debrecenben igencsak emlékezetesre sikeredett. A 2008/2009-es bajnokság őszi szezonjában látogattunk Debrecenbe, és a Sisa Tibor vezette fiatal diósgyőri legénység nagy meglepetésre 2-1 arányban legyőzte a később bajnoki címet szerző hajdúsági együttest. A DVTK győztes csapata így állt fel: Vojinović - Bokros, Sebők V., Kamber, Gohér - Ahodikpe, Szélpál (Lipusz, 60.), Búrány, Takács P., Szabó V. (Homma, 53.) - Tóth M. (Tchana, 85.).

A 32. percben a hazaiak szereztek vezetést, majd Takács Péter és Tóth Mihály góljával fordítottuk meg a találkozót. Ez volt történetünk során az első és eddig egyetlen alkalom, hogy három ponttal távoztunk Debrecenből.

A 2011/2012-es bajnokság 11. fordulójában látogattunk Debrecenbe. Az addig várakozáson felül, remekül teljesítő csapatunk súlyos, ötgólos vereséget szenvedett a későbbi bajnoktól. A mérkőzés mégis örökre emlékezetes marad a csordultig telt vendégszektor, és a találkozót követő szurkolói ünnep miatt.


Az OTP Bank Liga idei kiírásában is három kört játszanak a csapatok. A 3. fordulóban, Debrecenben az első félidőben a hazaiak többször kerültek gólhelyzetbe, de a legnagyobb helyzet a DVTK előtt adódott, azonban nem született gól. A másodikban viszont kettő is, mindkettő hazai oldalon, így a DVTK nem tudott pontot szerezni.

Debreceni VSC - Diósgyőri VTK 2-0 (0-0)

DVSC: Nagy S. - Čikoš, Kinyik, Szatmái, Barna - Tőzsér - Varga K. (Calvente, 56.), Haris (Csősz, 85.), Bódi, Szécsi - Avdijaj (Takács T., 90.). Vezetőedző: Herczeg András
DVTK: Antal - Eperjesi, Brković, Tamás M., Forgács (Tajti M., 54.) - Hasani, Lipták (Bárdos, 62.), Busai - Shestakov, Bacsa, Vernes (Ioannidis, 62.). Vezetőedző: Fernando Fernandez.

Gólszerző: Tőzsér (1-0) a 48., Szécsi (2-0) a 82. percben.

A miskolci találkozón, a 14. fordulóban Florent Hasani irgalmatlanul nagy góljával szerzett vezetést a DVTK a DVSC ellen az első félidőben. A második játékrészben tovább növelhette volna előnyét a DVTK, de vagy a vendégek taktikai szabálytalansága akasztotta meg a támadást, vagy pontatlan lett a lövés. Több gól nem esett, így győzelmével megszakította rossz szériáját a DVTK.

Diósgyőri VTK - Debreceni VSC 1-0 (1-0)

DVTK: Antal - Brković, Karan, Tamás M. - Shestakov, Szabó B., Márkvárt, Tajti M. (Mazalović, 90+2.), Juhar - Hasani (Mihajlović, 72.), Bacsa (Vernes, 81.). Vezetőedző: Fernando Fernández.
DVSC: Nagy S. - Kusnyír, Kinyik, Pávkovics, Barna - Varga K. (Avdijaj, 65.), Haris, Tőzsér, Bódi - Takács T. (Jovanović, 77.), Könyves (Szécsi, 55.). Vezetőedző: Herczeg András.

Gólszerző: Hasani (1-0) a 38. percben.

Az eddig lejátszott DVSC - DVTK mérkőzések az NB I.-ben

  1. 1943/1944
    Debreceni Vasutas - DiMÁVAG 6-2 G.: Suhai, Fazekas
  2. 1945/1946
    Debreceni Vasutas - DVTK 4-0
  3. 1960/1961
    DVSC - DVTK 3-0
  4. 1963
    DVSC - DVTK 1-1 G.: Sikora
  5. 1964
    DVSC - DVTK 1-0
  6. 1979/1980
    DMVSC - DVTK 2-1 G.: Oláh F.
  7. 1980/1981
    DMVSC - DVTK 0-0
  8. 1981/1982
    DMVSC - DVTK 2-1 G.: Borostyán
  9. 1982/1983
    DMVSC - DVTK 3-0
  10. 1997/1998
    DVSC - DFC 2-1 G: Kulcsár S.
  11. 1998/1999
    DVSC - DFC 5-0
  12. 1999/2000
    DVSC - DFC 2-0
  13. 2004/2005
    DVSC - DVTK 1-0
  14. 2005/2006
    DVSC - DVTK 2-0
  15. 2006/2007
    DVSC -DVTK 1-1 G.: Simon A.
  16. 2007/2008
    DVSC - DVTK 3-0
  17. 2008/2009
    DVSC - DVTK 1-2 G.: Takács P., Tóth M.
  18. 2009/2010
    DVSC - DVTK 3-1 G.: Bognár Zs.
  19. 2011/2012
    DVSC - DVTK 5-0
  20. 2012/2013
    DVSC - DVTK 2-0
  21. 2013/2014
    DVSC - DVTK 4-0
  22. 2014/2015
    DVSC - DVTK 1-0
  23. 2015/2016 (2. kör)
    DVSC - DVTK 1-0
  24. 2015/2016 (3. kör)
    DVSC - DVTK 3-1 G.: Egerszegi
  25. 2016/2017 (2. kör)
    DVSC - DVTK 3-0
  26. 2017/2018 (1. kör)
    DVSC - DVTK 3-1 G.: Óvári
  27. 2017/2018 (3. kör)
    DVSC - DVTK 2-1 G.: Bacsa
  28. 2018/2019 (1. kör)
    DVSC - DVTK 2-0

Idegenbeli örökmérlegünk: 28 mérkőzés, 1 győzelem, 3 döntetlen, 24 vereség, 13 rúgott, és 68 kapott gól.

Debreceni VSC

Alapítva: 1902
Először az élvonalban: 1943/1944
Legjobb bajnoki eredmény: hétszeres bajnok 
(2004/2005, 2005/2006, 2006/2007, 2008/2009, 2009/2010, 2011/2012, 2013/2014)
Élvonalban töltött évek: 45 év
Folyamatosan az élvonalban: az 1993/1994 évi bajnokságtól

Egyetértés Futball Club néven alapították meg 1902. március 12-én a debreceni labdarúgó csapatot, amely 1912 nyarán önállósította magát, és létrejött a Debreceni Vasutas Sport Club. A hajdúsági gárda az elmúlt több mint egy évszázad során hét aranyérmet szerzett, hatszor volt Magyar Kupa-, illetve ötször Szuperkupa-győztes. 

A legutóbbi bajnokságban végig harcban álltak a dobogóért, de végül nem értek célt.

OTP Bank Liga 2018/2019

Jelenleg 37 ponttal a 3. helyen áll a DVSC.

  1. forduló: PAFC - DVSC 0-1
  2. forduló: DVSC - Mezőkövesd 1-1
  3. forduló: DVSC - DVTK 2-0
  4. forduló: Vidi - DVSC 1-1
  5. forduló: DVSC - MTK 3-3
  6. forduló: Honvéd - DVSC 3-0
  7. forduló: DVSC - Haladás 1-1
  8. forduló: Újpest - DVSC 1-0
  9. forduló: DVSC - Kisvárda 3-1
  10. forduló: FTC - DVSC 2-2
  11. forduló: DVSC - Paks 2-1
  12. forduló: DVSC - PAFC 2-1
  13. forduló: Mezőkövesd - DVSC 2-2
  14. forduló: DVTK - DVSC 1-0
  15. forduló: DVSC - Vidi 0-1
  16. forduló: MTK - DVSC 0-1
  17. forduló: DVSC - Honvéd 2-0
  18. forduló: Haladás - DVSC 0-2
  19. forduló: DVSC - Újpest 0-0
  20. forduló: Kisvárda - DVSC 3-0
  21. forduló: DVSC - FTC 2-1
  22. forduló: Paks - DVSC 2-1
  23. forduló: PAFC - DVSC 2-0
  24. forduló: DVSC - Mezőkövesd 1-0

A legutóbbi bajnoki mérkőzésen Herczeg András csapata a Nagy S. -  Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi - Jovanović, Haris, Tőzsér, Varga K. (Damásdi, 57.) - Takács T. (Zsóri, 71.), Szécsi M. (Csősz, 88.) összeállításban lépett pályára.

A Magyar Kupában kedden játszottak a Mezőkövesd ellen, ott pedig a Košický - Bényei, Kinyik, Szatmári, Barna Sz. - Kusnyik, Csősz R. (Zsóri, 46.), Damásdi, Haris - Bódi (Pávkovics, 87.), Avdijaj (Varga K., 50.) összeállításban játszottak.

A DVSC kerete

Kapusok  
1  Nagy Sándor    (HUN, UKR)    1985.09.02.
42 Hrabina Alex    (HUN)    1995.04.05.
22 Kovács Péter    (HUN)    2000.02.10.
86 Košický, Tomáš    (SVK)    1986.03.11. 

Mezőnyjátékosok
71 Avdijaj, Albion    (ALB, SUI)    1994.01.12.
15 Barna Szabolcs    (HUN)        1996.04.27.
6  Bényei Balázs    (HUN)    1990.01.10.  
23 Bereczki Dániel    (HUN)        1995.06.02. 
27 Bódi Ádám    (HUN)    1990.10.18.
44 Čikoš, Erik    (SVK)    1988.07.31.
33 Csősz Richárd    (HUN)    1997.04.22. 
26 Damásdi Alex    (HUN)    1997.03.27.
11 Ferenczi János    (HUN)    1991.04.03.
18 Haris Attila    (HUN)    1997.01.23.
77 Jovanović, Aleksandar    (BIH, SRB)    1985.12.17.
2  Kinyik Ákos    (HUN)    1993.05.12.
29 Kusnyír Erik    (HUN, UKR)    2000.02.07.
14 Kuti Krisztián    (HUN)    1992.12.04. 
17 Mészáros Norbert    (HUN)    1980.08.19.
70 Nagy Kevin    (HUN)    1995.09.11.
5  Pávkovics Bence    (HUN)    1997.03.27.
3  Szatmári Csaba    (HUN)    1994.06.14.
88 Szécsi Márk    (HUN)    1994.05.22.
25 Tabaković, Haris    (SUI, BIH)    1994.06.20.
20 Takács Tamás    (HUN, SRB)    1991.02.20.
8  Tőzsér Dániel    (HUN)    1985.05.12.
28 Ujvárosi Ádám    (HUN)    2000.04.12.
21 Varga Kevin    (HUN)    1996.03.30.30. 

Téli játékosmozgás

Télen mindössze két játékos érkezett - ők sem a szűken vett első csapathoz -, és három távozott.

Érkezett
Burai Erik (Midtjylland)
Hrabina Alex (Cigánd)

Távozott
Ezequiel Calvente (spanyol, szabadon igazolható)
Ioan Filip (román, Dinamo București)
Könyves Norbert (Paksi FC) 

A vezetőedző

Az előző bajnokságtól ismét Herczeg András a DVSC vezetőedzője. Korábban labdarúgója, másodedzője, klubmenedzsere és akadémiai vezetője is volt a DVSC-nek, bajnoki cím, kupagyőzelem, BL- és EL-csoportkörbe jutás fűződik a nevéhez a kétezres évek első évtizedében.

Ismerős a másik oldalon

Takács Tamás összesen 38 bajnoki mérkőzésen lépett pályára az élvonalban a DVTK színeiben 2014 nyara és 2016 januárja között.