- Kezdjük a beszélgetést a szezon első tétmérkőzésével. Nyitrán kezdtük a Tipsport Ligát és 6-1-es verseséget szenvedtünk. Visszakerestem a meccs utáni nyilatkozatát és úgy fogalmazott, hogy „Van miből építkeznünk, versenyképesek leszünk ebben a ligában, de rengeteget kell még tanulnunk.” Mennyit tanultunk szeptember óta?
- Nagyon sokat tanultunk a szezon során. Megtanultunk gyorsabban és okosabban játszani, jobban kontrollálni a korongot. A játék minden elemében sokat fejlődtünk. A tanulás kezdeti fázisa beletelt 20 mérkőzésben, de ezt követően az egész csapat úgy érezte, hogy bármelyik meccset meg tudjuk nyerni ebben a ligában. Ez pedig nagy szó ezen a szinten.

- Az első válogatott szünet után a győzelmek száma drasztikusan megnőtt. Volt rá példa, hogy zsinórban hat mérkőzést is sikerült megnyerni, és elmondhattuk, hogy a ligában minden csapatot sikerült legalább egyszer legyőzni. Minek volt köszönhető ez a remek széria?
- A szezon ezen időszaka volt a teljesítményünk tetőpontja. Mélyről indítottuk ezt a sorozatot, hiszen a tabella alján voltunk, de ezek a győztes meccsek összekovácsolták a csapatot, egymást generálták a folyamatok. Sok gólt lőttünk, szórakoztattuk a közönséget. Továbbá amire a legbüszkébb vagyok, edzőként úgy éreztem, hogy ez a csapat megérkezett ebbe a ligába. Nem az aktuális ellenfelet kellett figyelni, hiszen ha a legjobbunkat nyújtottuk, akkor bárkit meg tudtunk verni.

- Ekkorra kovácsolódott össze az öltöző is?
- Az öltöző hangulata már augusztusban is remek volt, de természetesen a sikerek jót tettek az önbizalmunknak. Meg kell, hogy mondjam, sok helyen dolgoztam már, de nagyon kevés olyan csapatmorált láttam, mint a miénk. A magyar játékosok és a légiósok remekül kiegészítették egymást. Egymást sarkallták jobb teljesítményre. Az, ami a DVTK családod jellemzi nagyon ritka a világban. Úgy éreztük, hogy egy egész város támogat minket és ezt meg kell hálálnunk. Mindenki maximális erőbedobással dolgozott a sikerért és öröm volt látni a meccsek utáni közös ünnepléseket a szurkolókkal.

- Mit gondol a szezon végéről? Rendre szoros és izgalmas meccseket játszottunk, ahol sok esetben csak a hosszabbítás vagy a büntetők döntöttek.
- A szezon elején már annak is örültünk volna, ha a topcsapatok ellen hosszabbításra tudunk menteni mérkőzéseket és pontokat tudunk szerezni. Példaként említve, egy Banská Bystrica elleni hosszabbításos vereséget nem éltünk volna meg kudarcként. A teljesítményünk és az eredmények úgy alakultak, hogy esélyünk lett megszerezni a tabella hatodik helyét. Ezért a pozícióért rengeteget dolgoztunk és végül a csapat körüli morál is megváltozott kissé. Ha nem szereztünk három pontot egy meccsen, akkor már nem voltunk boldogok. Őszintén hittük, hogy oda tudunk érni a rájátszást érő pozícióra. Úgy érzem, hogy a szezon végén is jól játszottunk, nagyot küzdöttünk. Topcsapatok ellen is csak apró dolgok döntötték el a találkozókat, sajnos több esetben nem a mi javunkra.

- Sokat beszéltünk róla, hogy ez a projekt a tapasztalatszerzésről szól. Milyen tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak?
- Egy hasonlattal élve, a csapatunkat úgy kell elképzelni, mint amikor autót vezetünk és az összes piros lámpán átmennénk. Egy percre se léptünk a fékre, minden este maximális erőbedobással játszottunk. Fizikálisan és érzelmileg is próbáltuk a saját határainkat átlépni. Az egész klub nagyszerű karaktert mutatott, hiszen beleálltak a munkába és szembenéztek a folyamatos kihívásokkal. A megérkezésem utáni első sajtótájékoztatón elmondtam, hogy az egyik legnagyobb kihívás az lesz, hogy 57 kemény meccsen helytálljunk. Ha megnézzük a tavalyi szezont, amit az ERSTE Ligában töltöttünk, sok esetben nem voltunk rákényszerítve, hogy teljes erőbedobással harcoljunk. Itt ilyen nem fordult elő, minden este kitettük a szívünket a jégre. A legfontosabb tapasztalat az volt, hogy átélhettük ezt a folyamatot.

- Mennyivel lettek jobb játékosok a magyar srácok?
- Úgy gondolom, hogy sokkal jobb játékosok lettek. Legtöbbjük sok jégidőt kapott, ami segíti a fejlődést. Örülök, hogy fel voltak készülve erre a sok jégidőre. Ha most ezek a játékosok egy szinttel lejjebb játszanának, akkor összehasonlíthatatlanul több sikerük lenne. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincs hova fejlődni. Mindenkinek el kell végeznie nyáron a kemény felkészülést és újult erővel belevágni a következő szezonba. Van néhány olyan játékos, akinek egy évre még legalább szüksége van, hogy felfejlődjön erre a szintre.

- Mit profitálhat a válogatott ebből az idényből?
- Biztos vagyok benne, hogy sokkal felkészültebben fognak megérkezni a játékosok a válogatott összetartásra, hiszen egész évben magas szintű hokit játszottak. Gyorsabb lett a játékuk, a gondolkodásuk, keményebben edzettek, ezek pedig meg fognak mutatkozni a nemzeti csapatban is. A magyar jégkorong szurkolóknak sok öröme lesz a válogatottban és remélhetőleg Kazahsztánban is jól fog szerepelni a csapat.