- Eredetileg úgy terveztük, hogy ez a sajtótájékoztató a Tipsport Liga kvalifikációról fog szólni, de az élet úgy hozta, hogy egy másik remek hírt is bejelentünk - kezdte Egri István. - Jankó úgy döntött, hogy elfogadja ajánlatunkat és a következő két évben is nálunk fog játszani. Annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy Jankó mögött milyen pályafutás áll - illetve remélhetőleg még remek évei lesznek velünk - had mondjak pár szót róla. Ő egy olyan személyiség, aki ideális minden edző és csapat számára. Vezéregyéniség az öltözőben és a jégen is. Az idei évben azt is bebizonyította, hogy a Tipsport Ligában is egy kiemelkedő játékos. Meglehet, hogy nem a mi játékosállományunk a legjobb a ligában, de a legnagyobb értékünk, hogy egy rendkívül jó közösséget alkotunk. Ehhez a közösséghez építőelemek kellenek, Jankó ennek tökéletesen megfelel. Rendkívüli büszkeséggel tölt el, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya továbbra is nálunk folytatja a pályafutását. A következő két évben biztosan a Tipsport Ligában fogunk játszani és immár az is biztossá volt, hogy ezt Vas Jánossal a sorainkban tehetjük. Kívánom neki, hogy a tizenkét A csoportos mérkőzésszámát tovább tudja növelni, ezért sok sikert kívánok neki a közelgő Világbajnokságra.


- Nagyon kecsegtető, hogy még két évig a szlovák ligában tudok játszani, de egyáltalán nem csak ezért írtam alá - mondta szerződés hosszabbításáról Vas János - Két éve is azért szerződtem ide, mert nagyon tetszett az a koncepció, amit Pista Bácsi felvázolt nekem és ami a DVTK családnál működik. Már akkor is az volt a tervünk, hogy minél gyorsabban fejlődjön a csapat és minél nagyobb lépésekben haladjunk előre együtt. Ez a mai napig így van. Két év alatt a családom is megszerette a várost, a szurkolókat és azt a közösséget, amit a DVTK nyújt számunkra. Ismét körülbelül 20 perc alatt lement az a beszélgetés kettőnk között, ami a jövőmről zajlott. Nagyon boldog vagyok és minden erőmmel azon leszek, hogy a DVTK Jegesmedvék hírnevét erősítsem.

- Gratulálok Jankónak, a családjának, a DVTK-nak és a szurkolóknak ehhez a nagyszerű hírhez - mondta Glen Hanlon - Olyan kaliberű játékosoknak, amilyen ő rengeteg lehetősége van szerte a világban. Ennek ellenére ő mégis elkötelezte magát a városhoz és a DVTK-hoz. Nagyon büszke vagyok rá, hogy itt van velünk.

Ezt követően a Tipsport Liga kvalifikációs szakaszára tért át Egri István.

- Nem remélem, hanem akarom, hogy megnyerjük a MAC elleni párharcot. A magyar jégkorongnak talán jobb lett volna, ha a két magyar csapat nem egymással találkozik, de az élet ezt hozta, ezt kell elfogadni. Biztos vagyok benne, hogy a játékosok és az edzői stáb is tudja, hogyan kell megnyerni ezeket a mérkőzéseket. 

- Magabiztosan várjuk a párharcot - mondta Vas János - Az edzőnkkel sokat beszélgettünk erről a Playoffról, aki a mai meetingen is elmondta, hogy a rájátszásra való felkészülés már augusztusban elkezdődött. Nem most kell  előjönni újításokkal, az eddig lejátszott 57 meccs erre készített fel minket. Mindenki tudja a dolgát, ismerjük az ellenfelet és remélhetőleg a győzelmek is jönni fognak.


- Edzőként az a munkám, hogy a játékosok a képességeikhez mérten a legjobb formában vágjanak neki a párharcnak - vette át a szót Glen Hanlon - A játékosok néha túl érzelmesek lehetnek a rájátszás során, szóval az én dolgom, hogy egyensúlyt teremtsek az érzelmi szinten. Ahogy Jankó is említette, a felkészülés már augusztustól tart. Ez a projekt arról szól, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk. Minél több nagy nyomással bíró mérkőzést tudunk játszani, annál többet fejlődik a magyar jégkorong és a válogatott. A következő találkozók remek alkalmat nyújtanak, hogy ilyen nyomás alatt játszhassunk. Akárki jut tovább ebből a párharcból, az készen fog állni a következő körre, hiszen nagyon éles Playoff meccseket fogunk játszani. Őszintén mondom, hogy nem szeretnék most tíz szabadnapot.