Női Röplabda NB I. 18. forduló

Palota RSC - DVTK FUX 1:3 (-18, -21, 17, -15)

Budapest, Károly Róbert Szakközépiskola tornaterme, 50 néző Játékvezető: Dr. Árpás Krisztina Enikő, Farkas László.
DVTK: Kiss E., Kiss V., Kovács E., Egri, Kundrák, Szajkó T. Csere: Dömsödi (liberó), Sitkey, Sitku, Bertók, Rohály, Mátyus. Szakmai igazgató: Toma Sándor.

Edzői értékelés

Toma Sándor: - Elsődleges célunkat elértük, és sikerült győznünk, ami már csak azért is fontos, mert az egymás elleni eredményeinket visszük magunkkal a rájátszásba. Jól kezdtük a találkozót, fegyelmezetten és nagyon taktikusan játszottunk, amivel meg tudtuk lepni a hazaiakat. A harmadik szettben kisebb hullámvölgybe kerültünk, és bár 16-16-nál egyenlíteni tudtunk, de utána fogadási hibák miatt elvesztettük azt a játékrészt. A negyedik játszmában aztán csináltunk egy jó nyitási szériát, majd a hazai csapat elforgási hibáját kihasználtuk, és lezártuk a mérkőzést. Örülök annak is, hogy akik lehetőséget kaptak ma, éltek vele.

A mérkőzés részletes statisztikája itt olvasható

A DVTK FUX legközelebb február 17-én vasárnap a listavezető Kaposvár gárdáját fogadja. A mérkőzés 18.45-kor kezdődik a Generali Arénában.