- A poprádi egy kifejezetten gyors és fiatal csapat, akik nagy lendülettel játszanak, ezért egy nehéz teszt előtt állunk - mondta Glen Hanlon vezetőedző. - Az eddigi két egymás elleni mérkőzésünk a hosszabbításban dőlt el, ezúttal is szoros, a végletekig kiélezett találkozót várok. Volt négy napunk felkészülni ellenük, amit hasznosan töltöttünk el és kidolgoztuk a megfelelő tervet a győzelemhez. Az utóbbi időben ugyan megnyertünk pár mérkőzést, de nem elégedhetünk meg ennyivel, hiszen még van hová fejlődnünk és a játékunkon is van mit javítani. Úgy gondolom, hogy ebben az erős ligában is minden találkozón győzelmi esélyekkel léphetünk jégre, nem lesz ez másként pénteken sem. Haza szeretnénk hozni a három pontot Poprádról.

Tipsport Liga

30. forduló

2018. december 7. (Poprád)
18:00 HK Poprad - DVTK Jegesmedvék

Helyszín

A mérkőzés helyszíne a 4500 néző befogadására alkalmas Civic Arena. A jégcsarnok pontos címe: Štefánikova 4387/6, 058 01 Poprad-Spišská Sobota

Jegyinfó

A mérkőzésre szóló belépőjegyeket a helyszínen lehet megvásárolni. A vendégszektor a B3 és C2 szektor közötti lelátórész. A jegyek ára 5 euró.

Közvetítés

A találkozó online stream-en keresztül is követhető élőben a huste.tv adásán. A közvetítés a mérkőzés kezdete előtt 10 perccel nyitható meg az oldal fejlecében található HK Poprad - DVTK Jegesmedvék találkozót kiválasztva. Továbbá angol nyelvű élő eredménykövetés elérhető a hockeyslovakia.sk oldalon

Tabella

#

Csapat

LM

GY

HGY

HV

V

G

P

1.

HKM Zvolen

32

18

4

4

6

122:69

66

2.

HC Kosice

31

20

1

3

7

108:65

65

3.

HC’05 Banska Bystrica

31

17

4

4

6

97:67

63

4.

HK Poprad

31

18

4

1

8

92:66

63

5.

HK Nitra

31

16

4

2

9

114:74

58

6.

HC Nove Zamky

31

15

3

2

11

77:68

53

7.

Dukla Trencin

31

14

3

1

13

71:69

49

8.

DVTK Jegesmedvék

31

12

2

4

13

86:90

44

9.

MAC Újbuda

31

9

2

5

15

88:105

36

10.

MHK 32 L. Mikulas

32

10

2

2

18

78:103

36

11.

HC 07 Detva

31

9

1

4

17

78:104

33

12.

MsHK Zilina

31

6

5

1

19

79:112

29

13.

HK Orange 20

24

0

0

2

22

30:128

2


A forduló további párosításai

MHK 32 Liptovsky Mikulas - HC Nové Zámky
HC’05 Banská Bystrica - HC 07 Detva
Dukla Trenčín - HKM Zvolen
MAC Újbuda - HC Košice
HK Nitra - MsHK Žilina

Sportszerű szurkolás

Kérjük a Poprádra utazó szurkolóinkat, hogy sportszerűen buzdítsák a DVTK-t! Kérjük tartsák tiszteletben a pályarendszabályokat, tartózkodjanak az ellenfél és harmadik csapat szidalmazásától, az irredenta, rasszista, homofób, gyűlöletkeltő rigmusoktól.