DVTK - CsakPS 3-0 1-0

Ha vasárnap, akkor HPCL bajnoki mérkőzések. Ahogy a beharangozóban is olvashattátok, nagyon fontos mérkőzéseken vagyunk túl a feljutás szempontjából. Roppant szoros meccseket játszottunk a tabella második pozíciójáért, de örömmel mondhatom, hogy kapott gól nélkül sikerült lehoznunk mindkét meccset. A védelmet ismét hatalmas dicséret illeti, hiszen ezen a játéknapon is csak pár lövést engedélyezett az ellenfélnek. Amikor ellenfelünk valahogyan az utolsó vonalon túljutott, akkor Szuhanyik portásunk tökéletesen teljesített. A kezdőmérkőzés első félideje tapogatózással kezdődött, egyik fél sem rontott neki a másiknak, erős mezőnyjáték alakult ki, pár kapura lövessél fűszerezve. Ezután a szünetben átbeszéltük a dolgokat és tudtuk, ha kitartunk, akkor meg lehet a győzelem. Így is lett az 56. percben egy labdaszerzést követően Ando(Balogh András) jó 26 méterről védhetetlenül tekert a hosszú sarokba. Kicsit meg is nyugtatott minket a gól, így még higgadtabban tudtunk játszani, aminek köszönhetően a 67. percben egy szögletvariáció után Guteesz(Gottfried Dániel) fejelt a kapuba. Az ellenfél persze nem adta fel és próbálkoztak, de hála a stabil védelmünknek, komolyabb helyzetet nem sikerült kialakítaniuk, sőt a 78. percben jött a második Guteesz gól, saját maga által kiharcolt büntetőt gurította be, ezzel beállítva a 3-0 ás végeredményt.

A visszavágó kicsit szorosabb volt, megint a mezőnyben folyt a játék, egészen a 32. percig, amikor hátulról egy gyönyörű egyérintős támadást vittünk végig és Ando mélységi passza után Guteesz lépett ki ziccerben, aki nem is hibázott, 1-0 ide. A félidőre maradt ez az állás, így előnnyel mehettünk pihenni. A második félidőben akadt 1-2 helyzetünk, de kiegyenlített volt a játék, viszont több gólt már nem sikerült szereznünk, így összesítésben 4-0 val, nagy lépést tettünk a feljutás felé! Szerencsénkre a forduló többi meccsén is kedvező eredmények születtek, úgy hogy holtversenyben az első helyen várjuk a következő fordulót, de arra csak jövőhéten kerül sor, mivel most vasárnap, Magyar Kupa meccset játszik csapatunk.

Köszönjük, hogy szorítottatok
!! Hajrá DVTK!!