DVTK - HUN Ultras 3-1 0-0

Csapatunk ebben az idényben szinte teljesen megújult. A felkészülési tornák hozzájárultak ahhoz, hogy az idei bajnokságra nagy reményekkel induljunk.

 

Balogh András (CAM):

- Az 1. Fordulóban a Hun Ultras ellen léptünk pályára, az első meccset a kezünkben tartottuk végig, domináltunk a mérkőzésen, ennek fényében meg is nyertük a találkozót 3-1 re ahol Gutesz kétszer, míg Fatal1ty egyszer talált a HUN Ultras kapujába.

- Úgy érezzük, hogy a második mérkőzésen is mezőnyfölényben voltunk, egy szabálytalanságnak köszönhetően emberelőnyben játszhattunk, de sajnos támadásban nem voltunk elég kreatívak, a befejező játékban az utolsó passzok pontatlanra sikerültek. Talán kicsit könnyedebben vettük a dolgokat és el is fáradt a csapat. Meg kellett elégednünk az 1 ponttal, ugyanis nem született gól.

- Összességében jól sikerült az első forduló, de kicsit felemás érzésem van, gratulálok a Hun Ultras játékosainak is.

Így tehát egyelőre 4 ponttal állunk a tabellán és készülünk tovább a következő bajnokira ahol az All Stars csapata lesz az ellenfelünk.

Köszönjük a szurkolást és hajrá DVTK!