Női Röplabda NB I. 7. forduló

Penta Gödöllői RC - DVTK FUX 3:0 (25-15, 25-22, 25-8)

Gödöllő, Szent István Egyetem Sportcsarnoka, 170 néző Játékvezető: Gyulai, Barabás
Penta Gödöllő: Tóth Bagi, Hackl, Nagy, Bálintné, Halla, Körtvélyessy, Ludman, Király, Kovács (liberó)
DVTK FUX: Kundrák E., Kiss E., Kiss V., Kovács E., Sitkey M., Egri K. Csere: Nagy Zs. (liberó), Nagy D. (liberó), Szajkó T., Bertók B., Dömsödi T., Rohály R., Mátyus P.

Toma Sándor: - Az első szettben jó nyitásokkal sikerült pár ponttal ellépnünk ellenfelünktől, viszont nyitás-fogadásban bosszantó hibákat vétettünk, ezért sikerült elhúznia a hazaiaknak. Ekkor hektikussá vált a játékunk, így megnyerte a Gödöllő az első szettet. A folytatásban nagyon jól játszottak a lányok. Látványos labdamenetekkel sikerült szinte végig vezetnünk, viszont a második felvonás végére alábbhagyott a koncentrációnk, és apró nüanszok döntöttek a hajrában, 21-19 után be kellett volna fejeznünk ezt a játékot, de nem tudtuk feltenni az i-re a pontot. Ez nagyon benne maradt a játékosaimban, emiatt az utolsó szettben már lehetőséget adtam a fiataloknak is. Összességében bosszantó a végeredmény, hiszen pontért, pontokért jöttünk Gödöllőre. A héten többen is vírusos megbetegedéssel küzdöttek, ez meg is látszódott a játékunkon. Csapatkapitányunk, Szajkó Timi másfél hete nem lépett parkettre, és most is csak azért került pályára, hogy stabilizálja a játékunkat. Sajnos ilyen eredmény születik, ha két-három játékos nem hozza a saját átlagát. A második körben hazai pályán mindenképpen javítani fogunk riválisunkkal szemben.