A mérkőzést nagy lendülettel és két gyors kapuralövéssel kezdték a csapatok, majd Novák és Galanisz kiállítása miatt mindkét együttesnek ki kellett védekeznie kettő perc emberhátrányt. A következő percekben rengeteg kapuralövést láthattak a nézők. A vendégek leginkább a kékvonalról próbálkoztak, míg a hazaiak próbálták közelről bevenni Košarišťan kapuját. Az adok kapokból a DVTK jött ki jobban, hiszen a 19. percben megszerezték a vezetést. Harrison és Magosi vezethette a korongot egy vendég védőre, a kanadai csatár áttette a játékszert a miskolci csapatkapitánynak, akinek lövése kijött a kapusról, a kipattanót azonban behúzta a kapuba Magosi (1-0).
 

A második harmad egy érsekújvári csapatbüntetéssel indult, mivel hat mezőnyjátékos tartózkodott a jégen, az emberelőnyt pedig Somogyi Balázs váltotta gólra. A csatár az alapvonalon kapta meg a korongot Galanisztól, amit középre próbált tenni, de a blokkolni igyekvő védőről visszapattant hozzá a játékszer, amire gyorsan reagált és a kapuba lőtt éles szögből (2-0). Két perc elteltével ismét hibázott a vendég gárda, újra túl sok játékossal tartózkodtak a pályán. Az emberfór alatt a legnagyobb helyzetet Galanisz kapáslövése jelentette, majd a büntetőpadról visszatérő Zatko lövését védte bravúrral Adorján. A mérkőzés felénél egy óriási góllal szépítettek a vendégek. Nejezchleb passzolt Andreas Štrauchnak, aki kapásból hatalmas erővel lőtte a korongot a kapu bal oldalába (2-1). Fél perccel később Jed Rusk lökte palánkra ellenfelét, büntetési tétele pedig 2+10 perc volt. A 34. percben a vendégektől Bajtek is hasonló büntetésben részesült sportszerűtlen magatartása miatt. A 37. percben Crawford visszaállította a két gólos különbséget. Négy piros mezes vezette a korongot három érsekújvári védőre, Loiseau visszatette a korongot az érkező Crawfordnak, aki a kapu bal oldalába lőtt a kapuvas segítségét is igénybe véve (3-1). A gól után mindössze másfél perc telt el, amikor Jurik révén ismét felzárkózott a vendég együttes. Zatko tette kapura a korongot a kék vonalról, lövésébe pedig Jurik ért bele, amivel becsapta Adorjánt (3-2). A középső játékrészt Magosi kiállítása miatt emberhátrányban fejezte be a miskolci együttes, a harmad zárásaként a kapuvasat találták el a vendégek, de az egyenlítő találat nem született meg.
 

A harmadik játékrész első öt lövését a vendégek neve mellé könyvelhettük el, érezhető volt, hogy mindent megtesznek a harmadik gól megszerzése érdekében. A 46. percben a harmadik 2+10 perces büntetést is kiosztották a játékvezetők, ezúttal Harrison viselkedett sportszerűtlenül a bírókkal szemben. A két percet azonban nem játszhatta végig teljes létszámban az érsekújvári csapat, ugyanis Videlka kiállítása miatt négy a négy elleni játék következett. Egyenlő létszámban a hazai együttes remekül kontrollálta a játékot, folyamatosan pörögtek a percek anélkül, hogy komolyabb egyenlítési lehetőség kialakult volna Adorján kapujánál. Az 52. percben kettős emberelőnyben is próbálkozhatott a gólszerzéssel HC Nové Zámky, azonban a mai nap remekül működött a hazaiak emberhátrányos védekezése. A mérkőzés végeredménye az 57. percben alakult ki, amikor Kulmala vitt végig egy kontrát, nagy lendülettel betört a vendég kapu elé, majd az érkező Pance elé tálalt, aki szép mozdulattal a kapuba emelte a korongot (4-2). Az utolsó percek komolyabb helyzet nélkül teltek el, így az eredmény nem változott, a DVTK Jegesmedvék csapata kétgólos sikert aratott hazai pályán.

 

Tipsport Liga

7.forduló

2018. szeptemer 30. 17:30

DVTK Jegesmedvék - HC Nové Zámky 4-2 (1-0, 2-2, 1-0)

Miskolci Jégcsarnok, 1260 néző, játékvezetők: Ondrej Kalina, Tomáš Orolin, Rastislav Gajan, Martin Smrek

 

DVTK Jegesmedvék: Adorján (Duschek) – Crawford, Kiss, Szirányi, Rusk, Milam, Láda, Vojtkó, Galanisz, Magosi, Pance, Kulmala, Somogyi, Harrison, Vas, Loiseau, Ritó, Vince, Hajós Szappanos, vezetőedző: Glen Hanlon

HC Nové Zámky: Košarišťan (Glosár) - Andersons, Hain, Hatala, König, Kudla, Novák, Ordzovenský, Zaťko, Bajtek, Fábry, Hruška, Jakúbek, Jurik, Nejezchleb, Rogoň, Ručkay, Šimun, Štrauch, Videlka, Zboŕil, vezetőedző: Milan Jančuška


1-0 18:40 Magosi (Harrison), 2-0 22:31 Somogyi (Galanisz), 2-1 30:01 Štrauch (Nejezchleb, Hruška), 3-1 36:32 Crawford (Loiseau), 3-2 38:08 Jurik (Zaťko), 4-2 56:14 Pance (Kulmala, Somogyi)
 

Statisztika

Kapuralövés 32-40

Védés 38-28

Büntetés percek 36:24

Buli 25/64 (39,06%) - 39/64 (60,94%)

Tabella

#

Csapat

LM

GY

HGY

HV

V

G

P

1.

HC Kosice

8

6

0

0

2

30:14

18

2.

HC Nové Zámky

8

5

1

0

2

26:13

17

3.

HKM Zvolen

7

4

0

2

1

27:14

14

4.

MHK L. Mikulas

7

3

2

1

1

22:14

14

5.

HK Nitra

8

4

1

0

3

26:20

14

6.

HK Poprad

7

4

1

0

2

19:14

14

7.

HC 05 Banska Bystrica

8

4

0

2

2

20:23

14

8.

DVTK Jegesmedvék

8

4

0

0

4

27:31

12

9.

Dukla Trencin

7

2

2

0

3

17:17

10

10.

HC Detva

8

3

0

0

5

17:23

9

11.

MsHK Zilina

8

2

1

0

5

25:31

8

12.

MAC Újbuda

8

1

0

3

4

15:27

6

13.

HK Orange 20

8

0

0

0

8

13:43

0


Értékelés

Glen Hanlon: Nagyszerű mérkőzést játszottunk a nagyszerű szurkolóink előtt. A győzelmet ezúttal a remek emberhátrányos védekezésünknek köszönhetjük. A védekezésünk az egész játékunknak stabilitást adott. Gratulálok a csapatomnak.