OTP Bank Liga 4. forduló

2018. augusztus 11., szombat
19:30 MTK Budapest FC - Diósgyőri VTK


A sajtótájékoztató anyaga látható lesz a Miskolc Televízióban és az M4 Sporton, hallható a Csillagpont Rádióban, az Európa Rádióban és a Rádió M-en, de az online hírportálok (boon.hu, minap.hu, stb.) és a szurkolói oldalak (amigeleken.hu, 1910.hu) mellett bárki elolvashatja majd a szombati Észak-Magyarországban is. Az elhangzottakból a DVTK TV is készített egy rövid összefoglalót.

Fernando Fernandez: - Véleményem szerint az MTK az egyik legjobb csapat Magyarországon, annak ellenére, hogy most kerültek föl a másodosztályból. Az MTK stílusa több mint húsz éve nem nagyon változott, rövidpasszos támadófocit próbálnak játszani. Ugyanazzal az edzővel dolgoznak, akivel a tavalyi szezonban is, összeszokott csapat, és nem véletlenül szereztek három mérkőzésből hat pontot. Nem lesz könnyű dolgunk, de harcolni fogunk az első három pontunkért. A szebbik arcunkat szeretnénk megmutatni szombaton. 

Információk