Florent Hasani legnagyobb sikerét az előző bajnokságban érte el, amikor a KF Trepça'89 Mitrovicë csapatával bajnoki címet ünnepelhetett (33 mérkőzésen 16 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott), és a szuperkupát is megszerezték. A BL első selejtező körében kiestek, de a hazai mérkőzésen betalált az ellenfél hálójába. Ennek is köszönhető, hogy idén januárban a helyi újságírók a koszovói Superliga legjobbjának választották a támadó középpályást.

A koszovói U21-es válogatottban tavaly márciusban mutatkozott be, és azóta minden Eb-selejtezőn kezdőként lépett pályára. Norvégia ellen gólpasszt adott, és gólt is szerzett.

A fiatal játékos szombaton megérkezett Diósgyőrbe, vasárnap a csapattól külön edzett, ezzel párhuzamosan a szerződés részleteinek véglegesítése is megkezdődött. Hétfőn napközben átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd este aláírta szerződését. 

- Florent személyében egy technikás, dinamikus, jó játékos érkezett hozzánk, akit az elmúlt évben az év játékosának választottak Koszovóban - mondta el Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója. - Úgy gondolom, azzal, hogy minket választott, a karrierje szempontjából rendkívül fontos lépést tett. Ez a lépés pedig a DVTK segítségére is lesz. Bízom benne, hogy a támadójátékunk az ő érkezésével erősödni és gyorsulni fog.

- Nagyon örülök neki, hogy aláírhattam a szerződésem a DVTK-val - tette hozzá Florent Hasani. - Egy jó csapathoz, egy nagy klubhoz kerültem, a koszovóinál erősebb bajnokságba. Nagyszerű edző dolgozik a csapatnál, számomra ez is nagyon fontos szempont volt. Az első benyomásaim nagyon jók, szimpatikusak a csapattársak, akikkel ha jól tudunk majd együtt dolgozni, akkor nagy dolgokat érhetünk el a jövőben.

Névjegy

Vezetéknév: Hasani
Keresztnév: Florent
Születési idő: 1997. március 30.
Születési hely: Vushtrri (Jugoszlávia)
Állampolgárság: koszovói
Magasság: 183 centiméter
Poszt: támadó középpályás

Sikerei
Az év játékosa (2017, koszovói Superliga)
Korosztályos válogatott (Koszovó U21 - 6/1)

Koszovói bajnok (2016/2017 KF Trepça'89 Mitrovicë)
Koszovói szuperkupa-győztes (2016/2017 KF Trepça'89 Mitrovicë)

Pályafutása
2017/2018 tavasz DVTK (OTP Bank Liga)
2017/2018 ősz KF Trepça'89 Mitrovicë (koszovói 1. osztály)
2016/2017 KF Trepça'89 Mitrovicë (koszovói 1. osztály)
2015/2016 KF Trepça'89 Mitrovicë (koszovói 1. osztály)
2015-ig Vushtrri utánpótlás