Dejan Karan a szerbiai Vojvodinában kezdte labdarúgó pályafutását, 2006 és 2013 között a szerb, illetve a montenegrói élvonalban szerepelt. 2013 nyarán a Kecskeméti TE labdarúgója lett, az NB I.-ben 55 mérkőzésen lépett pályára a lila-fehérek játékosaként. A kecskeméti légióskodást követően lett az albán rekordbajnok KF Tirana labdarúgója 2015-ben. 2016 őszén Diósgyőrbe igazolt, ahol sajnos egy sérülés miatt sokáig nem számíthatott rá a szakvezetés. 2017 tavaszától alapembere a DVTK-nak, 29 mérkőzésen 4 gólt szerzett, legutóbb a Debrecen ellen talált be, az OTP Bank Liga utolsó őszi fordulójában. 

- Először is szeretnék köszönetet mondani Bódog Tamásnak, a szakmai stábnak és a klubnak, hogy megtiszteltek a bizalmukkal - kezdte Dejan Karan. - Nagyon boldog vagyok, hogy nyártól továbbra is a DVTK játékosának mondhatom magam. Nem sokat gondolkodtam azon, hogy maradjak-e vagy sem, gyorsan megállapodtunk. Itt tervezem a jövőmet, remélem, továbbra is aktívan kivehetem majd a részem a csapat sikereiből. Alig várom már, hogy a szurkolókkal együtt birtokba vegyük az új stadiont.

- Nagyon örülünk annak, hogy sikerült meghosszabbítani Dejan szerződését, hiszen egy olyan csupa szív játékosról beszélünk, aki nem csak játéktudásban, hozzáállásban, hanem emberileg is a csapat egyik erőssége - nyilatkozta Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója. - Bízom benne, hogy a jövőben is az egyik húzóemberünk lesz. 

Névjegy

Keresztnév: Dejan
Vezetéknév: Karan
Születési hely: Újvidék (Jugoszlávia)
Születési idő: 1988. augusztus 13.
Nemzetiség: szerb
Magasság: 190 cm
Poszt: hátvéd

NB I-es mérkőzés/gól: 84/5

Pályafutás

2017/2018 Diósgyőri VTK (NB I.) 
2016/2017 Diósgyőri VTK (NB I.) 11/2
2015/2016 KF Tirana (Albánia, 1. osztály) 25/2
2014/2015 Kecskeméti TE (NB I.) 28/1
2013/2014 Kecskeméti TE (NB I.) 27/0
2012/2013 tavasz Voždovac (Szerbia, 2. osztály, kölcsönben) 16/1
2012/2013 ősz Vojvodina (Szerbia, 1. osztály) 0/0
2011/2012 tavasz Javor Ivanjica (Szerbia, 1. osztály, kölcsönben) 1/0
2011/2012 ősz Vojvodina (Szerbia, 1. osztály) 4/0
2010/2011 Vojvodina (Szerbia, 1. osztály) 10/0
2009/2010 Vojvodina (Szerbia, 1. osztály) 13/0
2008/2009 tavasz FK Novi Sad (Szerbia, 2. osztály, kölcsönben) 13/0
2007/2008 ősz FK Palić (Szerbia, 3. osztály, kölcsönben) 13/0
2007/2008 Mladost Podgorica (Montenegró, 1. osztály, kölcsönben) 22/0
2006/2007 Proleter Novi Sad (Szerbia, 3. osztály, kölcsönben) 8/1
2006/2007 Sloga Temerin (Szerbia, 3. osztály, kölcsönben) 13/1
2006/2007 Vojvodina (Szerbia, 1. osztály) 0/0
Vojvodina utánpótlás