Szép számú közönség előtt kezdte meg második hazai Erste Liga mérkőzését a DVTK Jegesmedvék. A hazaiak korongbedobást követően egyből magukhoz ragadták a kezdeményezést, és egy perc elteltével már be is vették a vendég kaput, Miskolczi passzából Magosi talált a hálóba. Ezután sem engedtük elmenni a játékot, az első vendég kapura lövésre 10 percet kellett várni. A 11-ik percben egy szép összjátékot láthattunk ismét a Miskolczi-Magosi párostól, ezúttal Magosi passzából Miskolczi talált a csíkszeredai kapuba. A 16-ik percben ismét örülhettek a hazai szurkolók, egy szépen kijátszott emberelőny végén Pavuk korongja talált utat a hálóba, tovább növelve az előnyt.

 

A második harmadban a vendégek nagyobb erőket mozgósítottak, ám a mieink sikeresen állták a jeget. A 31-ik percben kettős emberhátrányba kerültünk, amit sikeresen kivédekeztünk, ehhez kellettek Adorján kiváló védései is. A 35-ik percben Gőz Balázs indította az egész meccs alatt kiváló teljesítményt nyújtott Kulmalát, aki a fél pályán végigkorcsolyázva nem hibázott, megszerezve a piros-fehérek negyedik gólját.

A harmadik harmadban sem lassult a játék. A vendégek nagy erőket mozgósítottak a támadásban, amit csak emberhátrányok árán sikerült kivédekeznünk. A 49-ik percben egy hazai harmadban eladott korongot szerzett meg az ellenfél, és Antal passzából Sándor Zoltán talált a hazai kapuba, megszerezve ezzel a vendégek szépítő találatát.

Erste Liga

DVTK Jegesmedvék - SC Csíkszereda 4-1 (3-0, 1-0, 0-1)

Miskolc, Jégcsarnok,  810 néző. Játékvezetők: Juhász, Gangel, Kormos, Sipos
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Kiss) - Láda, Rantanen, Tóth A., Vas, Kulmala - Leppanen, Rusk, Galanisz, Miskolczi, Magosi - Vojtkó, Gőz, arda, Pavuk, Ritó - Bernáth, Szopos, Köllő, Albert, Tóth G. -  Vezetőedző: Mikael Tisell.
SC Csíkszereda: Ruczuj (Ónodi) - Hudec, Papp, Antal, Rusnák, Valchar - Brnák, Salló, Bíró, Taratukhin, Fabus - Gecse, Farkas, Fodor, Molnár, Moldován - János, Orbán, Rokaly, Casaneau, Antal N. Vezetőedző: Gudas Leo

1. harmad  01:10  Magosi (Miskolczi, Galanisz)  1-0
1. harmad  11:55  Miskolczi (Magosi, Vojtkó)  2-0
1. harmad  16:59  Pavuk (Leppanen, Tóth)  3-0  emberelőnyből
2. harmad  35:32  Kulmala (Gőz, Vas)  4-0
3. harmad  49:24  Sándor (Antal, Egyed)  4-1

Értékelés

Mikael Tisell: Nagyon jó volt a kezdés, és szerencsére tudtuk tartani az iramot, az első két harmadban nem adtunk esélyt az ellenfélnek. Az utolsó játékrészben volt egy idő, amikor kicsit engedtünk, ezt érezni is lehetett, meg is kaptuk a büntetést érte. Mindent összevetve elégedett vagyok a srácok mai teljesítményével.

Leo Goudas: Ez a mérkőzés az elején ment el. Az ellenfél nagyon jól kezdett, nekünk pedig voltak hibáink, amit könyörtelenül ki is használtak. Hiába mutattunk javuló tendenciát, ez kevés volt a mérkőzés megfordításához.