- Bő egy hónappal ez előtt kezdődött a felkészülés. Hogyan értékeled az eddig eltelt időszakot?
- Ott tartunk, ahol azt előzetesen terveztük, ötödik hete dolgozunk együtt. Az erőgyűjtés után most már egyre inkább a labdás gyakorlatok dominálnak, de azért folyamatosan vannak konditermi edzések is. Örülök annak, hogy a héten teljessé vált a keretünk, megérkezett minden játékos, és így már tudjuk gyakorolni az öt az öt elleni játékot. Új elemeket próbálunk elsajátítani, reméljük sikerrel.

- Két játékos kivételével gyakorlatilag kicserélődött a keret. Elégedett vagy az igazolásokkal? Megvalósultak azok a tervek, amelyeket előzetesen elképzeltél?
- Azt mondhatom, hogy elégedett vagyok, hiszen becsületesen dolgoznak az edzéseken és azt gondolom, emberi kvalitásaik tekintetében is jól választottunk, de igazából az éles mérkőzések fogják megmutatni, mennyire jó kosarasok, mennyire lesznek erősek fejben, és mennyire fognak jó csapatot alkotni.

- Csipkó Barbara és Vörösházi Jázmin kisebb sérülés miatt hagyták ki a Ružomberok elleni felkészülési találkozókat, míg Monica Engelman és Szabó Fanni nemrég csatlakoztak a csapathoz.
- Jázmin már nem fog a felnőtt csapatban játszani, úgy döntöttünk, hogy az idei évben az U23-as gárdában fogja folytatni a játékot. Barbara még mindig nincs száz százalékos állapotban. A két új játékosunk pedig még nem tart fizikálisan azon a szinten, mint a többiek, de folyamatosan azon dolgozunk, hogy beépítsük őket, és hamarosan utolérik a társaikat.

- Pénteken és szombaton újabb edzőmérkőzéseket vív a DVTK ezúttal a kolozsvári csapat ellen. Mire fogsz figyelni ezeken az összecsapásokon?
- A cél hasonló, mint a rózsahegyiek ellen vívott mérkőzéseken. Bemutatkoznak az új játékosok, a lényeg az, hogy mindenki játsszon és megkapja a játékperceket. Figyelni fogom, hogy ki kivel működik jól együtt. A bajnokság alapszakaszának U20-as szabálya a mérkőzések első félidőiben szűkíti a lehetőségeinket, de az ellenfelek is meg fognak ezzel a problémával küzdeni.

- A mindig lelkes diósgyőri drukkerek már bizonyára izgatottan várják az új idény kezdetét. Mit üzensz nekik?
- Várjuk a szurkolókat! Elsősorban az a mi feladatunk, hogy jó és lelkes kosárlabdát mutassunk, és küzdjünk, nem csak magunkért, hanem a csapatért és a klubért is. Ha ezt megvalósítjuk, akkor én biztos vagyok abban, hogy szurkolóink elégedetten fognak távozni a csarnokból a mérkőzéseink után.