Első felkészülési mérkőzését játszotta péntek délután az Aluinvent DVTK teljesen megújult csapata. Az új játékosok közül azonban többen nem léptek pályára, Tereza Pecková családi ok miatt hazautazott, Monica Engelman és Szabó Fanni pedig szombaton érkezik Miskolcra. Csipkó Barbara és Vörösházi Jázmin pedig kisebb sérülés miatt hagyta ki a találkozót. Ez megnyitotta az utat Schmidt Gréta előtt, aki első alkalommal került be az első csapat mérkőzésének jegyzőkönyvébe.

Štefan Svitek a Nagy Dóra, Bach Boglárka, Kirby Burkholder, Zele Dorina, Zenta Melinka kezdőötöst küldte pályára a mintegy 200 néző előtt.

Az új szezon első pontjait Zenta Melnika szerezte, melyre Campbell válaszolt szintén két pontot érő kosárral. Mistinova majd Campbell újabb kosarával már a vendégek vezettek (2-8). Burkholder triplája után három támadást is kivédekezett a Diósgyőr, azonban az újabb kosarat Mistinova szerezte (5-10). Zele helyett Laura Aldazabar először lépett pályára piros-fehér színekben, majd Burkholder értékesített két büntetőt (7-10). Ismét Burkholder volt eredményes a palánk alól, majd Melnika helyett Kiss Angelika érkezett, ezt követően Stefan Svitek kért időt 3 perccel a negyed vége előtt. Nagy Dóra szép asszisztját Aldazabar váltotta pontokra. A vendégek hármasára Burkholder válaszolt hasonlóval (14-13). Bach helyére Schmidt Gréta állt be, ezzel tovább fiatalodott a DVTK. További kosár már nem esett, az első negyed egy pontos hazai előnnyel ért véget (14-13).


A második tízpercben másfél perc játék után Bartanusova szerzett egymás után négy kísérletből kettő pontot büntetőkből. A hazai mester folyamatosan cserélt, Burkholder kapott egy kis pihenőt, majd Zele szerzett szép kosarat betörésből, ezzel visszavettük a vezetést (16-15). A rózsahegyiek részéről Mistinova volt újra eredményes, amelyre Zele felelt egy szép triplával (19-17). Yatskovets 2+0-jára nagy sprint után Burkholder válaszolt ziccerből szerzett két ponttal. A folytatásban Yatskovets két büntetőből egyet dobott be, majd Mistinova triplája után már a narancs mezeseknél volt az előny (21-23). Diawakana mindkét büntetője beesett, és egy időkérés után Yatskovets szerzett újabb egy pontot, amire Burkholder harmadik hárompontosát vágta be a vendégek időkérése előtt (24-26). Brown center találata után ismét ő szerzett újabb egy pontot büntetőből. Erre Nagy Dóra részéről érkezett a válasz hazai oldalon - szintén büntetőket követően (26-29). Diawakana első büntetője be-, az újabb kiszédült, azonban a lepattanó után Yatskovets szerzett újabb pontokat közelről majd a vonalról, így a félidőben 26-34 lett az állás.


A harmadik negyedben Nagy köszönt be egy középtávoli tempódobással, majd Burkholder-Nagy-Burkholder lerohanás végén újra a DVTK volt eredményes. Burkholder szerzett újabb faultos kosarat a ráadás azonban kimaradt (32-34). Melnika klasszikus center góljával, majd Bach látványos kosarával már a Diósgyőrnél volt az előny (36-34). Bach büntetőzött hibátlanul, ezzel már 12-0 volt a negyed állása. Az MBK közel ötperces kosárcsöndjét Janoscikova törte meg és a megítélt büntetőt is bedobta. Újra vendégtalálat született Bartanusova révén, majd Yatskovets ért el egy pontot büntetőből, Markovic közeli duplája után négy pontos előnyre tettek szert a vendégek (38-42). Az újabb vendég kosárra a Bach és Burkholder válaszolt egy-egy büntetőből elért ponttal. Ezután Yatskovets is csak egyet dobott be a fault után, Zele azonban már mind a kettőt (42-45). Egy szerencsétlen mozdulatot követően állt a játék, Dr. Farkas Tamás látta el az ellenfél sérült játékosát. A negyedből hátra levő időben Nagy volt eredményes, melyre Mistinova felelt két értékesített büntetővel, majd Burkholder szépen kivitelezett hármasa után a dudaszó előtt egy másodperccel Janoscikova közeli találata zárta le a negyedet (47-49). 

 

Mistinova tempójával kezdődött a záró játékrész, majd Melnika jelentkezett egy faultos kosárral. Diawakana duplája után újfent Melnika volt eredményes (52-53). Nagy távoli duplája után Mistinova ért el egy triplát. Melinka kettőből csak egy büntetőt dobott be, Bach csent el egy labdát a saját palánkja alatt, hogy aztán egy gyors lerohanás végén Burkholdernek adjon egy gólpasszt (57-56). Melnika szerzett két pontot közelről, majd másfél perccel a mérkőzés vége előtt a földről felszedett labdát csipőből a palánkra pörgetve ért el látványos találatot Nagy, vastaps lett a jutalma (61-56). A hajrában Campbell csak egy büntetőt dobott be, Nagy mind a kettőt, Mistinova hármasa után pedig Nagy újabb két eredményes büntetőjével alakult ki a végeredmény (65-60).

 

Felkészülési mérkőzés

Aluinvent DVTK - MBK Ružomberok 65-60 (14-13, 12-21, 21-15, 19-11)

Miskolc, Generali Aréna, 200 néző. Játékvezető: Földházi Tamás, dr. Mészáros Balázs, Lengyel Ádám.
Aluinvent DVTK: Nagy D. 14, Bach 5, Burkholder 25/12, Zele 7/3, Melnika 12. Csere: Aldazabal 2, Schmidt, Kiss A.,  Vezetőedző: Štefan Svitek.
MBK Ružomberok: Diawakana 5, Marković 2, Campbell 7/6, Janoscikova 7, Mistinova 19/9. Csere:  Belusova, Yatskovets 10, Bartanusova 4, Brown 6/3, Moravcikova. Vezetőedző: Juraj Suja.

Edzői értékelés

Štefan Svitek: - Egy komoly szlovák első osztályú csapat ellen játszottunk, akik idén döntőt akarnak játszani a Good Angels ellen. Azonban nem az eredmény volt a legfontosabb a mai találkozón, gyakoroltuk a kemény védekezést, ahogy edzéseken is. Végre tudtunk öt az öt ellen játszani, azt hiszem, ezt a lányok is élvezték a sok kemény edzés után. Hamarosan megérkezik Szabó Fanni és Monica Engelman, őket be kell építeni a csapatba. Elsőre kifejezetten biztató volt a játékunk.