A DVTK Jegesmedvék csapata szerződést kötött Eemeli Parikkával, aki a következő szezonban másodedzőként fogja segíteni Mikael Tisell vezetőedző munkáját. Segédedzői feladatai mellett az U20-as csapat vezetőedzői feladatát is ellátja. Az új edző nem ismeretlen szurkolóink számára, hiszen a 2012/2013-as évadban már dolgozott az U16-os és U18-as csapatunkkal. A Miskolcon eltöltött évét követően visszatért Finnországba, ahol befejezte tanulmányait. Az előző két évben a finn másodosztályban dolgozott másodedzőként, így egy jó tapasztalatokkal és helyismerettel rendelkező edző erősíti a stábunkat a következő évben.

A másodedző szerződtetésén túl örömmel jelentjük be, hogy öt fiatal játékosunk is szerződést hosszabbított. Albert Tibor, Bernáth Milán, Karda Milán, Laczkó Ákos és Szopos Ottó, a tavalyi bemutatkozó év után, idén is esélyt kapnak arra, hogy beverekedjék magukat a MOL Liga címvédőjének játszó keretébe. 

Mellettük Popovics Patrik próbaszerződést kapott a felkészülési időszak végéig, ahol lehetőséget kap a bizonyításra. Végleges szerződtetéséről Mikael Tisell vezetőedző dönt a bajnoki rajtot megelőzően.

Visszatéréséről Eemeli Parikka az alábbiakat osztotta meg velünk:

- Üdvözlünk újra a csapatunkban! Azok számára, akik nem ismernek, kérlek, mutasd be magad!
- Nagyon örülök, hogy létrejött ez a megállapodás. 2006-ban kezdtem az edzősködéssel foglalkozni, azóta járom a szamárlétrát. Nagyjából már minden szinten dolgoztam a jégkorongon belül, csapatmenedzsertől a vezetőedzőig. A legutóbbi két évben a finn másodosztályú Jokipojat csapatánál voltam másodedző. Edzői papírjaimat Finnországban szereztem, mellette egészségtudományból diplomáztam. A magánéletben a menyasszonyommal és nyolc hónapos kislányommal élek. Nyitott személyiségnek gondolom magam, aki fogékony az új dolgokra.

- Milyen emlékeid vannak a Miskolcon eltöltött évről?
- Eddigi karrierem egyik legjobb éve volt. A mai napig nagyon büszke vagyok azokra a sikerekre, amiket abban az évben elértünk. Sok akkori fiatal még most is a keret tagja, aminek nagyon örülök. Imádtam a várost és az egész környezetet, második otthonomként tekintek Miskolcra. 

- A szezon végén mégis távoztál. Mi volt ennek az oka, és miért térsz most vissza?
- A tanulmányaim miatt vissza kellett térnem Finnországba. Azóta pedig még távolról is látványos változások történtek a klubnál. Háromszor nyert MOL Ligát a csapat, a DVTK-val való egyesülés pedig új távlatokat nyitott az egyesület előtt. Ezalatt a néhány év alatt én is rengeteget tanultam és fejlődtem, így úgy gondolom, ez egy gyümölcsöző együttműködés lesz. Izgatottan várom, hogy kezdődjön a munka. 

- Mik a terveid felnőtt és U20-as szinten?
- Szeretném mind a csapat, mind a saját céljaimat elérni. Szeretném, ha ismét sikereket érne el a felnőtt csapat, én pedig továbbra is szeretnék tanulni és fejlődni. A már meglévő profi szemléletet szeretném tovább erősíteni, és mint U20-as vezetőedző képezni a fiatal játékosokat és segíteni őket, hogy a nagycsapat számára is minél hasznosabbak legyenek.

Névjegy

Vezetéknév: Parikka
Keresztnév: Eemeli
Születési idő: 1987.06.10.
Születési hely: Helsinki (Finnország)
Állampolgárság: finn
Poszt: másodedző és U20 vezetőedző

Pályafutása
2017/2018 másodedző, DVTK Jegesmedvék (MOL Liga)
2017/2018 vezetőedző, DVTK Jegesmedvék U20 (magyar U20-as bajnokság)
2016/2017 másodedző, Jokipojat (finn másodosztály)
2015/2016 másodedző, Jokipojat (finn másodosztály)
2012/2013 vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék (U16-U18)
2011/2012 vezetőedző, KOOVEE (finn U16)
2010/2011 vezetőedző, KOOVEE (finn U16)