Eperjesi Gábor alig 17 évesen mutatkozott be a DVTK első csapatában az NB II.-ben. Az évek során fokozatosan épült be a csapatba, ahonnan idén már kihagyhatatlan. Tagja volt az NB II.-es bajnok-, a Ligakupa-győztes, és a Magyar Kupában döntőt játszó csapatnak. A profi labdarúgás mellett a Miskolci Egyetem hallgatója, idén veheti kézhez diplomáját.

- Saját nevelésű, miskolci játékosként nagyon örülök, hogy új szerződést kötöttem a Diósgyőrrel - mondta el Eperjesi Gábor. – Most a bennmaradás kiharcolása a legfontosabb, a következő években pedig ugyanúgy, ahogy eddig is, küzdeni fogok a csapatért, a városért és hogy minél sikeresebb legyen a klub.

- Nagyon örülök annak, hogy Eperjesi Gábor saját nevelésű játékosunkként továbbra is a klub kötelékében marad és hogy szerződése lejárta előtt hosszabbított - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója - Továbbra is azon dolgozunk, hogy a régió legtehetségesebb játékosai Diósgyőrben léphessenek pályára hétről-hétre. Gábor az elmúlt hetekben bebizonyította, hogy vezetőedzőnk, Bódog Tamás számíthat rá. Külön öröm számomra, hogy 17 évesen nálam mutatkozott be a felnőtt csapatban egy másodosztályú mérkőzésen, most pedig 49 első osztályú meccsel a háta mögött készülhet az 50. NB I.-es találkozójára. Most már csak Bódog Tamáson múlik, hogy erre mikor kerülhet sor. Fontosnak tartom kiemelni, hogy az első csapat keretében már csak egy olyan játékosunk van, aki nyártól nem rendelkezik szerződéssel, de vele is tárgyalásban állunk, így hamarosan már csak az új kiszemeltekre kell majd koncentrálnunk. Ez a tavalyi évhez képest hatalmas előrelépés.

Névjegy

Név: Eperjesi Gábor
Születési idő: 1994. január 12.
Születési hely: Miskolc
Magasság: 178 centiméter
Poszt: jobbhátvéd

NB I.-es mérkőzések: 49/0
NB II.-es mérkőzések: 2/0

Mérkőzések a DVTK első csapatában: 51/0

Pályafutása

2016/2017 Diósgyőri VTK (NB I.) 19/0
2016/2017 DVTK tartalék (NB III.) 5/2
2015/2016 Diósgyőri VTK (NB I.) 11/0
2015/2016 DVTK tartalék (NB III.) 15/3
2014/2015 Diósgyőri VTK (NB I.) 7/0
2014/2015 DVTK U21 16/3
2013/2014 Diósgyőri VTK (NB I.) 12/0
2013/2014 DVTK U21 6/3
2012/2013 Diósgyőri VTK (NB I.) 0/0
2012/2013 DVTK U19 20/3
2011/2012 Diósgyőri VTK (NB I.) 0/0
2011/2012 DVTK tartalék (NB III.) 8/0
2011/2012 DVTK U19 10/7
2010/2011 Diósgyőri VTK (NB II.) 2/0
2010/2011 DVTK U19 23/6
2009/2010 DVTK U19 24/3
2009/2010 DVTK U17 1/0
2008/2009 DVTK U19 1/0
2008/2009 DVTK U15 12/8
2007/2008 DVTK U14 13/22
2006/2007 DVTK U13 12/8