“Élvezni kell a játékot”

- Idén télen érkeztél Diósgyőrbe, sikerült beilleszkedned?
- Elég nehéz döntés volt a klubváltás, de úgy gondoltam, a kevés játéklehetőség miatt meg kell lépnem. Gyorsan beilleszkedtem a DVTK-ba, és amikor egészséges voltam, akkor folyamatos játéklehetőséget kaptam. Jól érzem magam itt, és biztos vagyok benne, hogy jövőre is az élvonalban szerepelünk. Sokat fejlődtünk az utóbbi időben, jó úton járunk, már csak az utolsó lépést kell megtennünk, hogy bebiztosítsuk a helyünket az OTP Bank Ligában. 

- Az eredmények alátámasztják a fejlődést, de mi kellett hozzá?
- Amikor Horváth Ferenccel elkezdtük a munkát, nem éreztem azt, hogy óriási hiba lenne a csapattal, viszont kétségtelenül nem működött valami. Az edzőváltás abból a szempontból nem érintett különösen, hogy mindkét szakemberrel jó volt, illetve jó a kapcsolatom. De ahogy Bódog Tamás átvette az irányítást, varázsütésre megváltozott valami - nem tudom megmondani, hogy pontosan mi -, és más arca lett a csapatnak. Minden egyes játékos más felfogásban lépett pályára, jöttek a sikerek, és néhány botlás ellenére lendületbe jött a csapat, most már “csak” azon kell dolgoznunk, hogy ez a lendület a bajnokság végéig kitartson.

- A soproni vereséget vagy a gyirmóti döntetlent érted botlás alatt?
- Nagyon fájó a Gyirmót elleni döntetlen, még a Haladás elleni vereség sem rendített meg ennyire. Óriási kudarc, nagyon hiányzik most ez a két pont, remélem, a végelszámolás után nem kell ugyanezt mondanom. Korán előnybe kerültünk, jól játszottunk, küzdöttünk 92 percig, és amikor már csak meg kellett volna egy kicsit tartani a labdát, az utolsó felívelésből egyenlítettek a hazaiak. Nem csak engem, hanem az egész csapatot letörte a kudarc, Vas László másodedző mesélte, hogy ő három napig nem aludt emiatt. 

Busai Attila a Vasas ellen lépett hátra először (Fotó: Mocsári László)

- És a Mezőkövesd elleni találkozó?
- Sajnos nem kezdtük jól a mérkőzést, mert nem sikerült megvalósítani az elején a vezetőedző elképzeléseit. Nagy előnyt adtunk ellenfelünknek, azonban 0-2 után szerkezetet és felfogást váltottunk, aminek meglett az eredménye. Szerettünk volna még az első félidőben szépíteni, ami ugyan nem sikerült, azonban a második játékrészt gyakorlatilag góllal indítottuk. Utána odaszegeztük a Mezőkövesdet a kapujához, ebben az időszakban nem is nagyon tudták átlépni a felezővonalat. Csak idő kérdése volt, hogy mikor egyenlítünk, és ezt követően is akadtak helyzeteink, akár meg is fordíthattuk volna az eredményt, de ez már nem sikerült. 

- Említetted, hogy a Gyirmót elleni találkozó végeredménye teljesen leforrázott, ezt a döntetlent hogyan élted meg?
- Amennyiben ezúttal is egy utolsó másodperces, kétségbeesett lövéssel veszítünk pontokat, akkor minden bizonnyal hasonló állapotba kerülök, de így, hogy kétgólos hátrány után meg kellett küzdenünk a pontszerzésért is, nem olyan rossz eredmény. Mondom ezt annak ellenére, hogy kötelező lett volna a győzelem. 

- Lipták Zoltán, majd Dejan Karan eltiltása következtében egyre hátrébb kerülsz a csapatban.
- Sajnos a Vasas ellen Lipit leküldte Kassai játékvezető, ezért a találkozó utolsó ötödében védőt játszottam. Amikor villant a piros lap, előléptettem magam edzővé, és hátra küldtem Patrickot (Patrick Mevoungou - a szerk.).

- Miért?
- Talán az lehetett a fejemben, hogy fél éve még csatárt játszottam, és túl nagy lenne a váltás, de mindegy is, mert amikor észlelték ezt a valódi edzők, jött a kispadról az utasítás, hogy cseréljünk helyet. Az élet igazolta a döntést, mert ahhoz képest, hogy emberhátrányban játszottunk, a Vasas nem tudott komoly helyzetet kialakítani, sőt a győztes gólt is megszereztük. 

- Ezek után evidens volt, hogy Gyirmóton is te pótlod Lipták Zoltánt?
- Hét közben beszéltünk róla, próbáltam magam hozzászoktatni a gondolathoz. Nem volt teljesen idegen a feladatkör, mert az U17-es válogatottban néhányszor, majd Ricardo Moniz idejében egy kaposvári mérkőzésen az NB I.-ben játszottam már középső védőt, igaz más nevekkel és dátumokkal ezt bármelyik posztról el tudom mondani. A Góliátban hátulról haladtam elölre, az FTC-ben és a DVTK-ban pedig elölről hátra, eddigi pályafutásom során föl-le tologattak a pályán az edzőim. Viccesen azt szoktam mondani, hogy már “várom”, mikor állhatok be a kapuba. Ahogy haladt előre az idő múlt szombaton, úgy éreztem egyre magabiztosabbnak magam. Középső védőként nagyobb a felelősség, nem fér bele egy elpasszolt labda, vagy egy rossz csel, sokkal nagyobb koncentrációt igényel. Gyirmóton is előfordult, hogy megindulhattam volna előre, de beugrott, hogy ezúttal más a feladatom.

Busai Attila Gyirmóton védekezett (Fotó: Osztie Tibor)

- A Mezőkövesd ellen is középső védőként kezdtél, majd az említett szerkezetátalakítás téged is érintett.
- Kétgólos hátrányban átálltunk a 3-4-3-as alakzatra, én felléptem a középpályára, ahol létszámfölénybe kerültünk, és többet tudtam csatlakozni a támadásokhoz. Mellettem-mögöttem Patrick Mevoungou felelt elsősorban a labdaszerzésért, én pedig bátran támadhattam. Teljesen fölborult a pálya, berendezkedtünk a mezőkövesdi térfélen, ilyenkor sokkal könnyebb a kapu elé érkezni. 

- Valódi Jolly Joker vagy, szinte bármelyik poszton bevethető. Játszunk el a gondolattal! Ha edzőként lenne egy Busai Attila nevű labdarúgód, milyen feladattal küldenéd pályára?
- Amennyiben lenne két bevethető belső védőm, biztosan támadó feladattal bíznám meg a középpályán, vagy csatárként, mert a gólszerzés gyönyörű dolog. Legutóbb szerencsére gólt is lőttem, ezzel jelezve, hogy ha mindenki egészséges, és letelnek az eltiltások, akkor hol érdemes számítani rám. De nem én vagyok az edző, nekem jelenleg az a legfontosabb, hogy játsszak, és hasznára legyek a csapatnak. Az a lényeg, hogy élvezzem a játékot, mert aki nem szeret focizni, az nagyon rosszul érezheti magát a pályán. Profi vagyok, a labdarúgásból élek, de igyekszem mindig feldobni a meccseket egy csellel, egy baráti biztatással, nehogy úgy tekintsek rá, mint munkára. Imádom azokat a megmozdulásokat, ami nem csak magabiztosságot kölcsönöz, hanem a nézőket is szórakoztatja. A legnagyobb erőt azonban a szurkolók biztatása ad, még ha egy ideig nem is Diósgyőrben játszunk hazai pályán.

- Makrai Gábor és Szarka Ákos elmondta, de látni is lehetett, mekkora teher esett le róluk, amikor megszerezték az első találatukat a DVTK mezében. Debrecenben ti is csatlakoztál hozzájuk, egy kisebb kavics azért leesett a szívedről a gól után?
- Amikor a Vasas elleni találkozót követően körbementünk a stadionban, és megköszöntük a szurkolóknak a buzdítást, sokan mondták, hogy várják tőlem is az első gólt. Ha csatárként szerepelnék, akkor bizony nem érezném jól magam a bőrömben, de láthatta Debrecenben az a sok szurkoló, hogy hihetetlen érzelmek törtek elő belőlem, amikor a kapuba jutott a labda, nagyon boldog voltam, leesett a vállamról ez a teher. Szeretném, ha a hátra lévő két mérkőzésen legalább még egy góllal hozzá tudni járulni a csapat eredményességéhez.- Diego Vela passzát nagyon szép mozdulattal juttattad a hálóba, nem véletlenül nevezték több helyen is a forduló góljának.
- Abban a helyzetben más lehetőségem nem volt, hogy a kapu felé irányítsam a labdát. Szeretek kispályázni, ott gyakran nyúlok ehhez a megoldáshoz, vagy edzésen, amikor a beadások értékesítését gyakoroljuk. Mérkőzésen viszont most nyílt először alkalmam erre, hál’ Istennek gól született belőle. 

- Most már három gólnál jársz ebben a bajnokságban, ami eggyel több a kelleténél, hiszen ellenfélként találtál be a DVTK - FTC mérkőzésen. Eszedbe jutott már az, hogy könnyebb lenne most a dolgod, ha akkor elhibázod a ziccert?
- Furcsa helyzet, az biztos. Szívesen elcserélném azt a gólomat egy pontra. Bízom benne, a végén így is rendben lesz minden!

- Újabb nagyon fontos mérkőzés vár a DVTK-ra, mire számítasz?
- Mindenki tudja, hogy egyszerű a matematika, egy szombati győzelemmel bennmaradunk az élvonalban. Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, mert mindkét csapaton nagy a teher. Mi nem szeretnénk az utolsó fordulóra hagyni a döntést, és az MTK is rendkívül nehéz helyzetbe kerül, ha nem tudnak győzni. Biztosan jó mérkőzést fogunk játszani, és bízom benne, hogy sikerül begyűjteni a három pontot. A bizakodásom növeli, hogy Nono és Dejan Karan eltiltása letelt, csak Lipták Zoltánra nem számíthatunk. 

- Eszedbe jut ilyenkor, hogy egykori klubod az ellenfél?
- Tíz évet fociztam az MTK-ban, ott nevelkedtem, ebből a szempontból különlegesebb találkozó lesz, mint a többi. Azonban ugyanúgy készülök, mint máskor, és nem jó szívvel, de azt kívánom, hogy a győzelmünkkel szombaton este távolabb kerüljenek a bennmaradástól. A budapesti lakásom az Új Hidegkuti Nándor Stadion közelében található, láttam, hogyan épül, de még sosem játszottam benne. Ahogy hallom, jól fogynak a vendégjegyek, biztosan hazai pályán érezhetjük majd magunkat. 

- Tekintsünk vissza a karriered kezdetére! Szerepeltél a most már utolsó előtti elitkörbe jutó U17-es válogatottban, az U19-es nemzeti csapattal pedig Eb-bronzot nyertél Csehországban, jól indult a pályafutásod.
- Így történt, ezután az U20-as egyiptomi világbajnokságnak kellett volna következnie. Azonban váltás történt a szövetségi edzői poszton, Sisa Tibor helyett Egervári Sándor állította össze a keretet, ő pedig előnyben részesítette azokat, akik az NB I.-ben szerepeltek. Az MTK olyan erős csapattal rendelkezett, tele fiatallal, hogy nem volt könnyű bekerülni, én csak az NB II.-ben jutottam szóhoz. Így néhány addig stabil alapemberrel együtt itthon maradtunk, ami nagyon rosszul esett. A nagy sikert követően pedig természetesen azok kerültek előtérbe, akik ezüstéremmel tértek haza Egyiptomból, őket hívták az U23-as, majd az A-válogatottba is.

- Szereztél már bajnoki címet, nyertél Magyar Kupát és Szuperkupát is, szerepeltél a korosztályos válogatottakban, egyedül a felnőtt válogatottság hiányzik a dicsőségfalról. Bízol még benne, hogy egyszer a gyepen hallgathatod a himnuszt?
- Nem tettem le róla, de tisztában vagyok vele, hogy az idő múlásával egyre nehezebb a dolgom. Bízom benne, hogy már akár jövőre olyan teljesítményt tudunk a csapattal nyújtani, amire felkapják az emberek a fejüket, és remélem, hogy kemény munkával el tudom azt is érni, hogy a szövetségi kapitány is köztük legyen. Innentől pedig az ő döntése, hogy akár csak egyetlen alkalommal, de valóra váljon az álmom, és magamra ölthessem a címeres mezt.

- Azzal kezdted a beszélgetést, hogy nehéz döntést kellett az átigazolás előtt meghoznod, pedig néhányszor jártál már hasonló cipőben. Biztosan nem könnyen határoztál arról, amikor fiatalon Svájcba igazoltál, vagy éppen amikor a légiós évek után a hazatérés mellett döntöttél.
- Amikor kikerültem a korosztályos válogatottból, azzal egy időben határoztam el, hogy nem hosszabbítom meg az MTK-nál lejáró szerződésem, emiatt az utolsó fél évben nem játszottam. Egy U19-es válogatott mérkőzésen figyelt föl rám egy menedzser, aki segített az FC Wilhez igazolni. Új élet, új játékstílus fogadott, amit eleinte élveztem, később azonban egyre nőtt bennem a honvágy, éppen kapóra jött az FTC megkeresése. Ezen sem kellett sokat gondolkodni, fél éves szolnoki kitérőt nem számítva öt idényen keresztül erősítettem a csapatot.

- Azt elmondtad, hogy miért hagytad ott az FTC-t, de az ajánlatok közül miért a DVTK-ét fogadtad el?
- Már régebb óta hívtak Diósgyőrbe, fontos volt az edző személye, a fejlődési lehetőség, de leginkább mégis az szólt a DVTK mellett, hogy újra igazi szurkolók előtt játszhassak. Az ismert okok miatt az FTC-nél dúl a belháború, olyan helyre szerettem volna igazolni, ahol a közönség nagy létszámban a csapat mögött áll. Libabőrös leszek, amikor a játékoskijáróban hallom a drukkerek hangját, majd amikor elkezdik énekelni az indulót - ez az érzés hiányzott. Fontos a szurkolók támogatása, ami egyúttal nyomást is jelent, folyamatosan bizonyítani kell. Ez az én közegem, így érzem magam futballistának! Alig várom, hogy telt ház előtt játsszunk a vadonat új diósgyőri stadionban.

Busai Attila a Mezőkövesd ellen hátulról lépett előre (Fotó: Mocsári László)

- Milyen érzés, hogy otthon is idegenben - általában Mezőkövesden, múlt szombaton Debrecenben - játszunk?
- Biztosan több szurkoló jönne ki, ha Diósgyőrben játszanánk, de kellőképpen értékeljük azt az áldozatot, hogy ötven-száz kilométert utazva is ilyen sokan biztatnak minket a helyszínen. Mindezt úgy, hogy nem számít kiemelkedő évnek a mostani, mégis jólesik a kitartásuk. Számomra óriási meglepetésként Sopronban is nagyon sok diósgyőrit láttam a lelátón. A közönség is megérdemli, hogy küzdjünk értük, és közösen el is fogjuk érni a célunkat. Debrecenbe is rengetegen keltek útra, emiatt is sajnálom, hogy a találkozó után nem felhőtlen örömmel utazhattak haza.

- Patrick Mevoungou mesélte, hogy számára mekkora segítséget jelentett, hogy egy korábbi csapattársát, Lipták Zoltánt üdvözölhette a diósgyőri öltözőben. 
- Amikor Ugrai Roli az FTC-be igazolt, valamiért késztetést éreztem, hogy felkaroljam. Megéreztem, hogy hasonló felfogású srác, aki elveszettnek tűnt a nagyvárosban. Amikor a DVTK-ban újra csapattársak lettünk, az első napokban ugyanezt kaptam tőle vissza, segített lakást keresni, megmutatta, hol lehet finomat enni, bevásárolni, nem nekem kellett egyedül felfedeznem Miskolcot. 

- Sokan akár pénzt is adnak, hogy megszerezzenek egy mezszámot, míg mások abban játszanak, ami marad. Fontos számodra a mezszám?
- Amikor elkezdtem focizni, valamiért a 2-es mez jutott nekem, ami egészen sokáig végig kísért a válogatottakban és a klubcsapataimban. Az FTC-nél viszont Simon Tibor emlékére vissza lett vonultatva ez a szám, így a dupla kettest, azaz a 22-es mezt választottam. Diósgyőrben Ivan és Jago (Rados Ivan és Vitalijs Jagodinskis - a szerk.) játszik a 22-es és a 2-es mezben, így a kettest megtartva a 20-ast választottam. Vannak olyan bevált szokásaim, amire meccs előtt odafigyelek, de olyan értelemben nem vagyok babonás, hogy ha 45 fokban esik az eső, akkor pályára sem lépek, mert akkor úgysem megy a játék.