A tavaly életre hívott Emléktorna céljaként azt tűzték ki a szervezők, hogy egyrészt méltóképpen ápolják az emlékét két, nagyon fiatalon elhunyt labdarúgónak, az újpesti Bánka Kristófnak és a diósgyőri Rakaczki Bencének, másrészt a tornának a csapatok nevezési díjából és egyéni felajánlásokból származó bevételéből egy olyan alapot hozzanak létre, amelyből beteg, rászoruló fiatal focistákat támogathatnak.

A résztvevő csapatok a rendkívül baráti hangulatú, végig sportszerű küzdelmeket hozó tornán bizonyságot tettek arra, hogy a futball összeköt, nem pedig elválaszt egymástól. Az eredményhirdetést követően felemelő pillanatoknak lehettek szemtanúi a jelenlevők, amikor az esti díjkiosztásra felsorakozott, megfáradt csapatok a Ria-Ria, Hungária rigmus után az „Éjjel soha nem érhet véget” eléneklésével vettek búcsút egymástól és már ott kihangsúlyozták, hogy jövőre ismét találkoznak.

Érdekesség, hogy a Mezőkövesd-Zsóry szurkolói csapatában Bódi Angéla személyében egy hölgy is pályára lépett.

A programot az Újpest és a DVTK öregfiúk, valamint U13-as csapatainak mérkőzése színesítette, de megmérkőztek egymással a Jegesmedvék és a diósgyőri birkózó öregfiúk gárdái is.

A két élvonalbeli klub öregfiúk csapataiban pályára lépő, valamint a lelátón helyet foglaló játékosainak nevéhez több ezer NB I.-es bajnoki meccs és több száz gól fűződik. Az újpestiek csapatában olyan nagyságokat láthattak az érdeklődők, mint Zámbó Sándor, Juhász Péter és Tóth András, de a DVTK is bővelkedett az egykori kedvencekben, hiszen pályára lépett Oláh Ferenc, Szabó László, Szalai István, Farkas János, Bém Gábor, Molnár István, Kriston István, Kiss József, Szakos Csaba, Ifj. Vass László és Lakatos Laci is. A lelátón foglalt helyet a DVTK egykori sikeredzője Szabó Géza, aki bajnoki bronzéremre és kétszeres Magyar Kupa győzelemre vezérelte egykoron csapatát. A nézőtérről figyelte az egykori társakat Kovács István, Vass László, Sikora Ferenc, Tatár György, Szántó Gábor, Teodoru Borisz és Kiss István is.

Az Emléktorna fővédnöke Dr. Kriza Ákos polgármester volt, aki megnyitó beszédében a két, fiatalon elhunyt kiváló labdarúgó emlékének ápolásán túlmenően egymás tiszteletének és a szurkolói közösségek egymásra találásának fontosságát emelte ki.

Részt vett a rendezvényen Dr. Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője is, aki szintén az összefogás erejének fontosságát hangsúlyozta ki. Kiemelte, hogy az Emléktorna igazán méltó emléket állít a két sportoló emléke előtt, amelyen a cselek, a gólok és a védések mind-mind a két fiatalra fogják emlékeztetni a játékosokat. A szóvivő nem érkezett üres kézzel, ugyanis az MLSZ ajánlotta fel a torna különdíjasainak ajándékait.

A szombati edzés után tiszteletét tette Bódog Tamás, a DVTK vezetőedzője, valamint segítője, Vas László, és többen képviselték a DVTK labdarúgó csapatát is. 

Az emléktornát végül izgalmas körmérkőzéses hármas döntőben a házigazda DVTK szurkolói csapata nyerte meg az UTE szurkolóinak csapata előtt, harmadik helyen pedig a Videoton drukkerek végeztek. 

A torna legjobb játékosa a ferencvárosi Vékony Krisztián lett, a gólkirályi címet az újpesti Domoszlai László és Rakaczki Bence bátyja, Tamás (DVTK) szerezte meg, míg a legjobb kapusnak járó különdíjat a fehérvári Zsidó Norbert érdemelte ki.

A díjakat Rakaczki Bence édesapja, valamint Lakatos László, a DVTK utánpótlás válogatott labdarúgója adta át. A fiatal játékos az első emléktorna támogatottja volt. Tavaly rosszindulatú daganatot távolítottak egy a felkarjából és a műtét valamint a kezelések után decemberben kezdte el az erősítő edzéseket, ma pedig már újra együtt készül csapatával. Laci edzője engedélyével pályára is lépett az öregfiúk meccsen.

Köszönettel tartozunk a diósgyőri klubvezetésnek a felajánlott dedikált mezekért, melyek elárverezéséből befolyt összeg szintén az Emléktorna bevételét gyarapította. A rendezvényt övező összefogást tanúsítja, hogy az egészségügyi stábtól kezdve a biztonsági szolgálaton, valamint a mérkőzéseken bíráskodó játékvezetőkön és az önkéntes segítőkön keresztül mindenki térítésmentesen közreműködött.

A remek hangulatú torna résztvevőinek egyöntetű véleménye volt, hogy jövőre újra találkoznak, immár a III. Bánka-Rakaczki Emléktornán.

Forrás: amigeleken.hu