- Nagyon örülök a lányok érkezésének, hiszen már korábbról ismertem őket - mondta el Fórizs Sándor, a DVTK női csapatának vezetőedzője. - Tisztában voltam mindhárom játékos képességeivel, és az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken is bizonyították, hogy nagy erősségei lesznek a csapatnak. Mindannyian győztes típusú játékosok, ezt bizonyítja, hogy korábbi pályafutásuk során már bajnoki és kupagyőzelmeket arattak. Nagyszerűen beilleszkedtek a csapatba, ráadásul nem csak a pályán számítok az ő munkájukra. A diósgyőri női labdarúgó utánpótlás felépítésében is komoly szerepet szánok nekik, és bízom abban, hogy tapasztalatukkal fogják segíteni a jövő női labdarúgóit. Diósgyőri pályafutásukhoz sok siket kívánok!

Olar Corina

Olar Corina százszoros román válogatottként érkezik Diósgyőrbe. A nemzeti csapatban épp Magyarország ellen debütált 2007. május 5-én, egy Európa-bajnoki selejtezőn. A 32 éves labdarúgó tizenegyszeres román bajnoknak vallhatja magát, emellett tízszer a román kupát is a magasba emelhette. Cipruson is légióskodott, ahol szintén komoly sikereket ért el. Háromszoros ciprusi bajnok, és háromszor nyerte meg a ciprusi kupát, valamint a ciprusi Szuperkupát is. A védelem tengelyében bevethető játékos a 23-as mezben szerepel majd a DVTK-ban. 

Névjegy

Név: Olar Corina
Születési idő: 1984. 08. 27. 
Nemzetiség: román
Magassága: 173 cm
Poszt: védő
Mezszáma: 23

Pályafutása

2017 DVTK
2016 ASA Tirgu Mures
2011-2016 Olimpia Cluj
2008-2011 Apollon Ladies
2003-2008 CFF Clujana

Sandu Bianca

Sandu Bianca szintén román állampolgárként érkezik Diósgyőrbe. A 166 centiméter magas védekező középpályást kiváló bal lábbal áldotta meg a sors, amit eddig a román első osztályban kamatoztatott. Egyszeres román bajnok és kétszeres román kupa győztesként igazolt a DVTK-hoz. 

Névjegy

Név: Sandu Bianca
Születési idő: 1992. 04. 22.
Nemzetiség: román
Magassága: 166 cm
Poszt: középpályás
Mezszáma: 5

Pályafutása

2017 DVTK
2009-2016 ASA Tirgu Mures
2007-2009 CSS Targoviste

Olivera Marković

Olivera Marković tizenegyszeres szerb felnőtt válogatott, tavaly szerb bajnok és kupagyőztes lett a Spartak Subotica csapatával. Nem először áll légiósnak, hiszen 2013 és 2015 között már játszott a  Keynsham színeiben az angol másodosztályban.

Névjegy

Név: Olivera Marković
Születési idő: 1992. 09. 05.
Nemzetiség: szerb
Magasság: 160 cm
Poszt: támadó
Mezszáma: 33

Pályafutása

2017 DVTK
2015-2016 Spartak Subotica
2013-2015 Keynsham 
2010-2013 Napredak
2006-2010 Sabac