A két csapat őszi meccsén Pécsett 31 pontos győzelmet aratott a Diósgyőr, a minimális elvárás tehát ezúttal is a győzelem volt, egyedül a pontkülönbség volt kérdés.

A találkozóra a DVTK-MTK mérkőzésre szóló belépőjegyek is érvényesek voltak, így ezúttal is szép számú nézősereg gyűlt össze a Generali Arénában.

Maikel López a Horváth, Czank, Jovanovic, Rasheed, Szécsi kezdőötösnek szavazott bizalmat.

A mérkőzés Rasheed közelijével indult, majd Sarok dobott be egy triplát (2-3), Jovanivic dobott be két büntetőt és Bozóki is betalált (4-5). 2. perc: Ismét Bozóki, kétszer is (4-9). 4. perc: Czank közelről, Rasheed büntetőből volt eredményes (7-9). 5. perc: Engelman triplájával kicsit elhúzott a PINKK (7-12), majd Czank dobott be egy büntetőt (8-12). 7. perc: Jovanovic közelről, Prahalis és Engelman középtávolról dobott egy-egy kosarat (12-14). 8. perc: Jovanovic kettő, Ristic és Szécsi három-három ponttal módosította az eredményt, egyenlített a DVTK (17-17). 9. perc: Engelman dobhatott két büntetőt (17-19). 10. perc: Kovalcsik duplája után Prahalis triplája következett, egypontos vendégelőnnynél következhetett az első kétperces szünet (20-21).

A második negyed Ruffin-Pratt sikeres középtávoli kosarával kezdődött, majd Prahalis szerzett szép kosarat Horváth passzából (24-21). 12. perc: Tomlinson szerzett két kosarat közelről gyors egymásutánban (28-21). 13. perc: Prahalis dobhatott két büntetőt (30-21). A PINKK időt kért. 14. perc: Markovic közelről volt eredményes (30-23). 15. perc: Bach a gyűrű alól szerzett két pontot (32-23). 16. perc: Bozóki középtávolról dobott kosarat (32-25), melyre Bach egy triplával válaszolt (35-25), majd Rasheed dobott be egy büntetőt (36-25). 17. perc: Jovanovic és Benke dobott egy-egy kosarat (38-27). 18. perc: Horváth közelről és a vonalon túlról is betalált (43-27), majd Sarok és Jovanovic is dobott egy-egy kosarat (45-29). 19. perc: Rasheed értékesített két büntetőt, Bozóki pedig közelről szerzett kosarat (47-33). 20. perc: Rasheed dobott be két újabb büntetőt (49-33), majd Szécsi is betalált (51-33). A DVTK a negyedben átvette az irányítást és megérdemelten szerzett tetemes előnyt a harmadik játékrész előtt.

A harmadik negyed úgy folytatódott, ahogy az előző véget ért, dominált a DVTK. Rasheed dobott be egy triplát, majd Jovanovic közelről szerzett kosarat (56-33). 22. perc: Ristic tripla, Prahalis, Jovanovic dupla (60-36). 24. perc: Szécsi középtávolról dobott kosarat (62-36). 25. perc: Sánta közelről szerzett két pontot (62-38). 28. perc: Parahlis közelről, Martonosi és Kovalcsik büntetőből dobott kosarat (64-40). 29. perc: Sarok és Ruffin-Pratt közelről szerzett egy-egy kosarat, majd Martonosi bedobott két büntetőt (66-44). 30. perc: Tomlinson közelről dobott be egy kosarat (68-44).

Az utolsó negyed Markovic kosarával indult, majd Jovanovic jutott büntetőkhöz (69-46). 33. perc: Adamecz középtávolról (kétszer egymás után), Szabó a vonalon túlról dobott kosarat (73-49). 36. perc: Tomlinson dobott be egy büntetőt (74-49). 37. perc: Ruják volt eredményes (74-51). 38. perc: Tomlinsonnal szemben szabálytalankodtak, két büntető, két pont (76-51), majd Bozóki dobott be egy triplát (76-54), melyre ismét Tomlinson válaszolt, ezúttal a palánk alól (78-54). 39. perc: Kovalcsik kapott két büntetőt (78-56)., majd Bach is kétszer dobhatott, de csak az egyik ment be (79-56). 40. perc: Prahalis közelről volt sikeres, Kovalcsik és Ruffin-Pratt pedig értékesített két-két büntetőt (83-58).

Az Aluinvetn DVTK sikere ezúttal is teljesen megérdemelt volt. A találkozó után a lányok megköszönték a fantasztikus buzdítást és ismét közösen ünnepeltek a diósgyőri fanatikusokkal.

Folytatás jövő szombaton A PEAC otthonában, Pécsett, a Lauber Dezső Sportcsarnokban.

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 19. forduló

Aluinvent DVTK - PINKK-Pécsi 424 83-58 (20-21, 31-12, 17-11, 15-14)

Miskolc Generali Aréna 1000 néző. Játékvezető: Ádám, Menyhárt, Dr. Varga
Aluinvent DVTK: Horváth 5/3, Czank 3, Rasheed 11/3, Szécsi 7/3, Jovanovic 15. Csere: Tomlinson 11, Prahalis 15/3, Ruffin-Pratt 6, Győri, Adamecz 4, Bach 6/3. Vezetőedző: Maikel López
PINKK Pécsi 424: Ristic 6/6, Engelman 7/3, Benke 2, Sarok 9/3, Bozóki 13/3. Csere: Kovalcsik 7, Zsilinszky, Ruják 2, Szabó 3/3, Martonosi 3, Sánta 3, Markovic 4. Vezetőedző: Halmai Gábor

A találkozó jegyzőkönyve.

Maikel Lopez: - Jól szedtük a védő lepattanókat, általában rendben volt a védekezésünk és minden pályára lépő játékosunk pozitívan zárta a találkozót az úgynevezett plusz-mínusz mutatóban, ami rendkívül örömteli.
Halmai Gábor: - Minden mutatóban felénk kerekedett a Diósgyőr, semmit sem tudtunk megvalósítani a héten gyakorlottakból, így esélyünk sem volt a hazaiak ellen.

Az Aluinvent DVTK további programja ide kattintva, a bajnokság állása pedig ide kattintva olvasható.