- Hová vezethető vissza Mida Béla és a DVTK közös története?

- Tizenegy éves koromban kezdtem el a haverokkal a mérkőzésekre járni. Bár a szüleim nem nagyon engedtek, ugyanis akkor még javában dúlt a huliganizmus, így volt, hogy ellógtam otthonról meccsnapokon. Nem titkolom, néha-néha én is belekeveredtem fiatalon ezekbe a kisebb-nagyobb összetűzésekbe. Ezek voltak a régi szép  kamaszidők. Volt nekünk is egy kisebb társaságunk, akikkel meccs után, ha olyan ellenfél jött, amely csapatokat azért népesebb tábor elkísért, mi ott maradtunk a stadionban, ment a mutogatás, mentek a verbális csaták egymás között. Igaz, gyerekfejjel nem mertünk komolyabban belemenni a nagyobb dolgokba, de megesett egyszer-kétszer, hogy szaladnunk kellett a rendőrök elől… Régebben egyrészt nem gondolkoztam a dolgok következményein, másrészt pedig nem voltak olyan szigorúak a büntetések sem, mint manapság. Most már lassan negyven éves vagyok, családom van, így már azért másabb ez az egész számomra.

A középiskolában egyébként Csányi Józsi bácsi unokája, Csányi Gabi volt az osztálytársam, aki Józsi bácsi kezei alatt a DVTK-ban focizott. A mai napig jó kapcsolatot ápolunk Gabival, és Józsi bácsival is jó volt a viszonyom. Rendkívül sok mindent megtanított az életről, az emberségről, a becsületről. Lesújtott a hír, amikor hallottam, hogy itt hagyott bennünket az öreg. Én soha nem fociztam, mert nem volt hozzá érzékem, de számomra ő volt a legnagyobb edző a Diósgyőrnél.

- Említetted, hogy kisebb baráti társasággal jártál a mérkőzésekre. Tagja voltál valamelyik szervezett szurkolói csoportnak?

- Nem voltam tagja egyetlen szurkolói csoportnak sem, de megvolt a saját kis szűk baráti körünk, akikkel meccsre jártunk. Ez egy nagyjából 10-15 fős társaság volt.  A bátyám Emil, Melák, Taccsos, Uborka, Főd, Bajusz, Guriga, Sebő. Csak néhány név, akik ebbe a brigádba tartoztak. A nevünk a „Kemény Mag” volt. Ez a név azt Ultra című filmből jött, ami az AS Roma ultráiról szól. Egyébként volt köztünk olyan, aki tagja volt valamelyik szurkolói csoportnak, hiszen már akkor is létezett a Sturm und Drang, vagy a Korzó Boys. Én sosem voltam tagja egyiknek sem.

- Közel harminc éve jársz mérkőzésre, milyen emlékezetes pillanatokat tudnál felidézni?

- A Tornyi Barna-féle csapat, a gyerekkoromban rendkívül nagy „sláger” volt. Érdekes, de ettől függetlenül sokkal közelebb állnak hozzám a mostanában megélt sikerek. Például a Benczés Miklós-féle NB II.-es bajnokcsapat, és a Szivics-éra az, amit mindenképpen kiemelnék.

Persze én még láttam a Váczi Bélát futballozni… Előttem a kép, amikor az akkori B-közép előtt Váczi Béla - aki bár nem volt egy magas termetű futballista -, három védő közül úgy jött ki a szögletzászlónál, hogy a fején táncoltatta a zsugát. Szergej Szvisztun és Guram Adzsojev is rendkívüli dolgokra voltak képesek a pályán, és mindenképpen meghatározták gyerekkorom diósgyőri emlékeit.

Voltak mérkőzések idegenben is, amik emlékezetesre sikerültek. A nyíregyházi találkozó 2011 tavaszán, amikor fordult a kocka a bajnokságban - az hatalmas élmény volt. Régebbről egy zalaegerszegi túrát emelnék ki, ahol a meccs után a stadion melletti hátsó parkolóban betámadott minket az Armada. A rendőrség is velük volt, de mi nyertünk…

Aztán volt az a kazincbarcikai túránk, ahová különvonatot indítottak, lovas rendőrök kísértek bennünket a stadionhoz, akikkel szintén volt egy kisebb összetűzésünk, de hál’Istennek kemény fából faragtak minket.

- A futball mellett a kosárlabda és a jégkorong mennyire mozgatott meg régebben, és mozgat meg jelenleg?

- Gyerekként, nagyjából tizenéves koromban, amikor még Király Sándor volt az edző nagyon sokat jártam, jártunk kosármeccsre. Mondhatom nyugodtan, hogy minden hazai mérkőzésen kint voltunk ugyanezzel a társasággal. Akkor még a Nagyváthy Általános Iskola (a mai Zrínyi Ilona Gimnázium - a szerk.) tornatermében játszott a csapat. Mi a Győri kapuban nőttünk fel, így sokszor edzésekre is kijártunk. Volt rá idő, ugyanis nem sokat tanultunk suli után…

Aztán most már a jégkorong az, ami jobban magával ragad. Engem is, és a családomat is. Van egy 8 és egy 12 éves kislányom, akikkel szinte minden hazai mérkőzésen kint vagyunk a jégcsarnokban.

- A családod akkor ezek szerint jól tolerálja a meccsre járást?

- Jégkorongra családostól járunk, a hazai focimeccsekre, ha nyugodtak a körülmények - ez alatt az Újpest, vagy az  FTC elleni mérkőzés verbális csatáit, a trágárságokat értem - általában a nagyobbik lányom már velem jön a stadionba.

- A lelátó egy mindenképpen különleges alakja vagy. Szinte kivétel nélkül minden mérkőzésen, a fejeden van egy különleges fejfedő, illetve az esetek nagy többségében piros-fehér arccal érkezel a mérkőzésre.

- Ez egy ördögszarv, amelynek az a története, hogy még 2009-ben, amikor a nagyobbik lányom óvodába járt, egy jótékonysági bálon megnyertem a táncversenyt, és ez az ördögszarv volt az egyik díj. Ez a „sapka” azóta a meccsek 99 százalékán rajtam van. Az ehhez kapcsolódó arcfestés, ez a piros-fehér elválasztás az arcomon, ez is nagyjából 2009 óta jellemző viselet meccsnapon. Igaz, ezt azért ritkábban „veszem fel”. Idegenben megadom a módját, és felkenem ezt a maszkot. Hazai meccsekre nem mindig, de az esetek többségében azért ki vagyok festve.

- A feleséged nem néz rád furcsán ilyenkor? Egyáltalán ki készíti el az arcfestést?

- Általában én magam. Igaz, a két kislányom is lelkesen segít ilyenkor. A feleségem pedig már megszokta… Eleinte azért mindig mondta, hogy „Apa, ne menj már így!”. Mostanra már hozzászokott, sőt! Amikor nem vagyok kifestve meg is kérdezi, hogy „ez most nem olyan nagy meccs?”

- Nyílván a szurkolótársaknak is feltűnt ez a különös arc piros-fehérben.

- Persze, és megmondom őszintén, jó érzés, hogy amikor a meccs előtt a stadion környékén összefutok az emberekkel, akkor például nagyon sok kisgyerek odajön a szüleivel fotózkodni, beszélgetni. Majdnem olyan ez, mintha egy kabala lennék itt a meccs alatt. Persze nem török a Lovagunk babérjaira, én a lelátón maradok. Ugyanakkor kétségtelen tény, nagyon sokan meg szoktak állítani egy közös fotóra, rendre utánam kiabálnak az utcán, hogy „ördög, ördög!”.

- Az ördögként ismert szurkoló pedig nem csak a hétvégén, hanem a hétköznapokon is szoros kapcsolatban áll a DVTK-val.

- Igen, így van, ugyanis a Miskolc Autóháznál dolgozom, ami ugye támogatóként szorosan kötődik a DVTK-hoz, mind a labdarúgás, mind a kosárlabda, mind pedig a jégkorong kapcsán. Azon túl, hogy futballszurkoló vagyok, a diósgyőri játékosok és a vezetőség részére átadott Volkswagen típusú személygépjárműveket az egyik kollégámmal mi koordináljuk.

- Hogyan értékeled a futballistáink jelenlegi teljesítményét?

- Röviden összefoglalva azt mondom, hogy el vagyok keseredve, és szerintem nem csak én. A jelenlegi egy nagyon jó játékosállomány, és én a vezetőedzőre sem fognám a szereplésünket. Véleményem szerint Horváth Feri egy nagyon jó szakember. Úgy gondolom, elsősorban a fejekben kéne rendet tenni. Én egyszerű szurkolóként itt érzek valamiféle zavart a rendszerben. Ha ez rendben lesz, jönni fognak az eredmények is, ebben biztos vagyok. Ez a csapat mindenesetre a jelenleginél sokkal többre hivatott, nem pedig arra, hogy a kiesés elkerülése ellen küzdjön.

- A jégkorongozóink a tavalyi évben is sikeresen szerepeltek. Elvárt számodra ez az éven is?

- Nagyon kemény év elé nézünk, hiszen a MAC azért alaposan beerősített. Úgy gondolom ennek ellenére Doug Bradley és a játékosok is meg fognak tenni mindent annak érdekében, hogy megvédjük a bajnoki címünket.

- Nyilván nem most kezdtél el jégkorong mérkőzésekre járni, és a futball kapcsán mondhatni a szíved az piros-fehér. Most már a jégkorong is az, ám sok szurkoló számára egyelőre szemet szúrnak ezek a változások.

- Nem lehet a két szurkolótábort összehasonlítani. A futballban szélesebb a szurkolói bázis, míg a DVTK Jegesmedvék tábora egy sokkal szűkebb, családiasabb hangulatú, ám kétségtelenül szimpatikus közeg. Én még nem érzem azt, hogy a jégcsarnokon belül lenne diósgyőri egység. Hiába már a piros-fehér szín, vagy hogy a DVTK címeres mezt húzzák magukra a játékosaink, ami egyébként nekem kifejezetten tetszik. De én úgy gondolom, hogy egy-két éven belül ezek az „ellentétek” szépen lassan eltűnnek majd, és tiszta szívű DVTK lesz a jégkorong is.

- Köszönjük, hogy a rendelkezésünkre álltál!

- Én köszönöm a lehetőséget, és Hajrá Diósgyőr!

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!