- Kezdjük az elején! Hogy ismerkedtél meg a jégkoronggal?

- 1981 körül esténként rengeteget jártunk le közönségkorcsolyázni a jégpályára, és édesapám egyik munkatársa volt Kocsis Gábor, aki akkoriban a Kinizsiben jégkorongozott. Általa ismerkedtem meg a korcsolyázással és magával a sportággal, ami azóta is teljesen magával ragadott. Az akkori edző Lukács György fantáziát látott bennem, ő szerettette meg velem ezt a remek sportot.

- Milyen volt akkoriban maga a jégkorongsport, az infrastruktúra, a felszerelés? Voltak egyáltalán profi játékosok? Válogatott?

- Az infrastruktúra a mostanihoz képest elég elmaradott volt.  Adott volt egy jó minőségű nyitott jégpálya, ami november 1-től, március közepéig tartott nyitva. Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy éltek rokonok Kanadában, akiken keresztül sikerült az akkoriban csúcskategóriának számító felszereléseket megszerezni, de az átlagos felszerelések Szlovákiából kerültek be az országba.

- Milyen volt az akkori csapat?

- Akkoriban is nagyon népszerű volt a jégkorong. Sok utánpótlás korú játékos sportolt, mivel a fiatalok körében is felkapott volt. Minden korosztályban 13-14 gyerek játszott, de vegyes csapatok voltak, feljátszással. Nagy áttörés akkor volt, amikor a felnőtt csapat az 1985/1986-os szezonban a másodosztályú szlovák bajnokságban szerepelt. A szlovák hoki már akkor is komolyabb színvonalat képviselt, kombinatív, és sokpasszos játék jellemezte a stílusukat. Úgy gondolom, hogy hasznos évek voltak ezek, mind a magyar jégkorongnak, mind a miskolci hokinak. Az edzőnk ekkoriban is Lukács György volt, majd később Bíró Ignác váltotta. A kettejük munkája meghatározó volt, nem hiába tart ott a jégkorong Miskolcon ahol most.

- Mi volt a legkedvesebb és mi a legkevésbé kedves sztorid az elmúlt évtizedekből?

- Az egyik legkedvesebb emlékem az 1992/1993-as Magyar Kupa döntője volt, amit a híres orosz légiósokkal teletűzdelt jászberényi csapat ellen, a Lehel HC ellek játszottunk Miskolcon, háromezer néző előtt, az MHC színeiben. Sajnos a jászberényi csapat diadalmaskodott, és hódította el a Magyar Kupát, de nekem ez volt a legkedvesebb és egyben a legrosszabb emlékem is. Válogatott szinten junior és ifi világbajnokságokon is magamra húzhattam a címeres mezt. Spanyolországba, Olaszországba, Németországba, Lengyelországba és sok más országba is eljutottam a válogatottal, fél Európát beutaztam.  Legszebb emlékeim közé sorolnám még a Béke Barátság Kupán való részvételt, ahol olyan klasszisok ellen játszhattam, mint az NHL-t is megjárt Pavel Bure, vagy a csehszlovák-válogatott csatára Jaromir Jagr, aki még mindig aktív, és a Florida Panthers csapatában termeli a pontokat.

- 2006-ban a Miskolci Jegesmedvék csapatkapitányaként vonultál vissza, milyen érzés volt végleg szögre akasztani a korcsolyát?

- Rossz érzés volt, de el kellett jönnie ennek az időszaknak is. Igazából ekkor kezdődött Miskolcon a hoki újkora, ekkor fedték be az egyes számú pályát. Fel kellett tennem magamban azt a kérdést, hogy akarom-e tovább folytatni, mivel ekkor már fél profi/profi státuszba kerültek a játékosok. Én a munkát választottam, nem tudtam volna napi két edzést beiktatni a munka mellett.

- Nem szakadtál el azonban teljesen a jégkorongtól, ha jól tudom.

- A jégkorongtól egyáltalán nem szakadtam el, mert bár 2006-ban abba hagytam az aktív pályafutásom, de a miskolci régi játékostársakkal indultunk egy öregfiúk bajnokságban, ahol a 2. helyezést értük el, és a gólkirályi címet is bezsebeltem. Jelen pillanatban főállású edzőként tevékenykedem az U10-es és az U12-es csapatnál Bíró Ignáccal. Ez tölti ki a mindennapjaimat, próbálok teljes erőmmel és tudásommal a gyerekekre koncentrálni.

- Milyen sűrűn jársz mérkőzésekre, mennyire követed a DVTK Jegesmedvéket?

- Természetesen minden hazai mérkőzésen itt vagyok, ha azt az edzői elfoglaltságom engedi. Nem szurkolói szemmel nézem már a srácokat, hanem próbálom elsajátítani a játékrendszert, amit a mester kiad, és a látottakból minél több információt begyűjteni, a játékstílust elemzem, próbálom edzői szempontból élvezni az összecsapást. Ha az időm engedi, akkor az edzéseket is figyelemmel követem a jégcsarnokban.

- Ha most ott lehetnél a keretben, mik lennének a céljaid? Hogy vágnál neki a MOL Ligának?

- Ha a mostani keretben ott lennék, nyilván a MOL Liga megnyerése lenne a célom, mint ahogy most a fiúknál is ez. Kemény munka van mögöttük, hiába még csak most kezdődött a szezon, de már eddig is rengeteg melót végeztek. A mi időnkben csak három hónapot tudtunk jégen lenni, ezért inkább szárazon edzettünk.

- Hogy éled meg a szervezeti változásokat? A Kinizsi megszűnt, az MHC megszűnt, majd most a Miskolci Jegesmedvék változtatott nevet DVTK Jegesmedvékre.

- Teljes mértékben pozitívnak vélem. Úgy érzem, ez a kapcsolat már rég összejöhetett volna, igaz régebben már felvetődött maga az ötlet, de utána nem lett belőle semmi. Úgy vélem, a DVTK egy nagy múltra vissza tekintő egyesület. Az, hogy a jégkorong is csatlakozott, minden tekintetben biztonságot jelent, anyagi és sportszakmai szempontból is. 

- Másik nagy szerelmed a rally, van időd még az autósportra?

- Néha azért sort kerítek rá, de tényleg csak akkor, ha van rá szabadidőm. Hétvégén Kassa rallyn voltunk, ahol elég jó eredményt értünk el. A szlovák bajnokságban abszolút harmadikok, a magyar bajnokságban pedig abszolút ötödikek lettünk. Állandó résztvevői vagyunk mind a két bajnokságnak.

- Úgy tudom, a nyáron Amerikában voltál szakmai továbbképzésen.

- Igen, szerencsésnek mondhatom magam, mivel egy szűk hónapig kint tartózkodtam, ahol a Washington Capitals csapatánál vendégeskedtem, és mindenbe betekintést nyertem. Egy NHL-es csapat mindennapjait követhettem, ami hatalmas élmény volt számomra, de ez Tardi Attila segítsége nélkül nem sikerült volna, úgyhogy itt is szeretném neki ezt meg köszönni. Természetesen a megszerzett tudást szeretném itthon kamatoztatni, és átadni.

- Zárásképpen szeretnél üzenni valamit a szurkolóknak vagy esetleg a régi csapattársaknak?

- Igen, jó lenne, még egyszer a régi csapattársakkal összejönni, és játszani egy mérkőzést, egy öregfiúk tornát megszervezni a Fradival vagy a Fehérvárral. A szurkolóknak annyit szeretnék üzenni, hogy minél többen jöjjenek mérkőzésre, mivel a hatodik játékos a szurkoló. Rengeteget számít az, ha megfelelően buzdítják a csapatot. Anno mi is nagyon sokat profitáltunk abból, hogy 2-3 ezer ember kint volt a mérkőzéseinken.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!