- Hogyan kerültél kapcsolatba a DVTK-val és mióta vagy DVTK szurkoló?

- 1971-ben születtem Miskolcon, így mondhatni tősgyökeres miskolci vagyok. 26 éves koromig a városban laktam, majd ekkor költöztem ki Amerikába, egészen pontosan Washingtonba. 1981-82-ben nagyjából tíz évesen kezdtem el járni Diósgyőr meccsekre, és mondhatni egyből magával ragadott az a miliő, ami a stadionban uralkodott, és ami a futballt körülvette Miskolcon. A szomszédomban az a Pál Sándor lakott, aki azért elég ismertnek számított a labdarúgás berkein belül. Ő általa kerültem kapcsolatba például azzal az illusztris társasággal, amelynek tagja volt például Dobó Zoltán, vagy éppen Szlifka Miklós. A DVTK Öregfiúkkal rendszeresen, kedden és csütörtökönként itt a stadion melletti focipályákon együtt rúgtuk a bőrt. Amíg itthon voltam, Diósgyőr-meccsekre is rendszeresen jártam. 

- Hogyan kerültél ki Amerikába?

- A húgom egy évvel korábban kiment az USA-ba, majd én is követtem 26 évesen. Nem tagadom, a jobb élet miatt döntöttem amellett, hogy kiutazom és szerencsét próbálok. Bejött. Tizenkét évig egy klímatisztító cégnél dolgoztam, majd egy évvel korábban meghoztam életem egyik legjobb döntését, amikor ugyanebben a profilban megalapítottam saját cégemet, a M.A.C. Master-t. (ejtsd: Mekkmester). A cég színe, a logó és a munkaruha is piros-fehér.

- Mennyire követed a DVTK-t érintő eseményeket?

- Folyamatosan. Rendszeresen nézem a DVTK hivatalos oldalát, követem a facebookon és teljesen naprakész vagyok a csapatot érintő kérdésekben. Amikor nem dolgozom hétvégén, és a televízió is közvetíti a mérkőzést, akkor ez kötelező program számomra.

- Rokoni szálak is fűznek a DVTK-hoz, hiszen a csapat saját nevelésű hátvédje, Eperjesi Gábor az unokatestvéred.

- Igen, valóban. Amikor Gabi megkapta a profi szerződését, kapott tőlem egy narancssárga Nike cipőt. Az egyik barátom Vitelki Zoltánnal együtt focizott, az ő segítségével jutott el a cipő Gabihoz, hiszen átadta Vityának, aki külön behívatta az öltözőbe Gabit, aki mit sem sejtett az egészről. Majd előadták a cipő történetét, és mondanom sem kell nagyon büszke voltam arra, hogy amikor Szivics idején rendszeres játéklehetőséget kapott Eper, a tőlem kapott narancssárga cipőben futballozott. Egyébként gyakran, szinte folyamatosan tartjuk a kapcsolatot Gáborral. Skype-on is szoktunk beszélni, a múltkor például Bacsa Patrik is ott volt mellette miközben beszéltünk. De hiába faggatom, mindig rendkívül diplomatikusan válaszol a DVTK-t érintő kérdésekre.

- Milyen egy Amerikában élő DVTK szurkoló élete?

- Könnyű, ugyanis én Washingtontól 25 percre lakom a feleségemmel és a 11 hónapos kislányommal egy Sterling nevű kisvárosban, amit 80%-ban magyarok, egészen pontosan 80%-ban miskolci származású emberek laknak, így pedig büszkén vállalja az ember a kötődését. Két dedikált mezem is van, és különböző relikviáim. Ezeket Bartók László, gyerekkori cimborám jutatta ki hozzám Amerikába, ő nyolc éve minden nyáron meglátogat az USA-ban. Az egyikben, a fekete-fehér dresszben szoktam a kispályás csapatunkban futballozni, ami tökéletes, hiszen a csapatunk színe fekete-fehér. A különböző nemzetiségű kollégáim először nagyon megnézték, hogy ez vajon miféle trikó, aztán elmeséltem nekik, hogy ott a messzi Európa közepén, van egy csapat, amit úgy hívnak: DVTK.

- Kis túlzással a stadionba érkeztél haza…

- Igen, ugyanis péntek késő este értem haza Miskolcra a családommal. Szombaton a barátok szerveztek nekem egy közös kerti partit, vasárnap azonban már a mérkőzés lázában égtem. Az biztos, ha úgy érkeztem volna haza, hogy mondjuk vasárnap reggel, akkor is az első utam a mérkőzésre vezetett volna.

- Mit vársz ettől a szezontól, mivel lennél elégedett a bajnokság végén?

- Természetesen szeretném, ha minél eredményesebben szerepelne a csapat a bajnokságban. Ha a szezon végén benne lennénk az első ötben, már nagyon elégedett lennék. Ehhez sok sikert kívánok a játékosoknak, és a szakmai stábnak egyaránt! Hajrá Diósgyőr!

Szólj hozzá a DTK hivatalos facebook oldalán!