A bajnokság utolsó fordulójában 4,5 pont előnnyel, így jó esélyekkel utaztak a piros fehérek az igen masszív Dunaharaszti MTK csapatához.

A 7.5 pont már matematikailag is feljutást jelentett volna, így nem is lehetett más a célkitűzés, de tudni kellett azt is, hogy vendéglátókat ebben a szezonban még senki nem tudta ilyen arányban megverni.

Kovács Tamás és Papp Ábel remijével indult a találkozó, majd ezt követően a senior világbajnok, Ohotnyik Vlagyimir rombolta le ellenfele védelmét és szerzete meg az első teljes pontot. Ács Gábor váratlan veresége után sokáig nem fejeződött be parti. Az újabb fél pontot Hardicsay Péter szállította. Dr. Medvegy Nóra női nagymester győzelmét meg egalizálta Csatlós Béla veresége, de éltáblásunk, Héra Imre nagymester győzelme ismét egy pont előnyt jelentett. Korpa Bence és Baló Tamás sokáig gyűrte az ellenfelet, de nem tudtak velük dűlőre jutni. Csapatunk legjobb pontszerzője, a 8 meccsből 7,5 pontot elérő Nayhebaver Martin ismét hozta szokásos formáját, és két pontra növelte az előnyt. Ág Norbert FIDE mester már abban a tudatban adta ikszre a talán nyerhető partit, hogy a 7-5 nagy valószínűséggel elegendő a célkitűzés teljesítéséhez.

Bár nem sikerült vereség nélkül lehozni a találkozót, a figyelem és a koncentráció nem lankadt, így diósgyőri sakkozók megérdemelten arattak újabb diadalt.

Ezt követően már csak a közvetlen rivális, kecskeméti Tóth László SE szegedi vendégszereplésének az eredményét kellett megvárni, nagy izgalom azonban nem uralkodott a piros-fehérek körében, hiszen már egyetlen szegedi remi is a bajnoki címet jelentette.

A kecskemétiek csupán 7,5-4,5-re nyertek, így csapatunk 71 pontot gyűjtve, 4 pont előnnyel elhódította az NB I/B Maróczy csoportjának bajnoki címét, és feljutott a legfelsőbb osztályba.

Ezzel az MSSC visszalépése után 12 évvel újra lesz miskolci szereplője lesz az élvonalbeli sakkbajnokságnak.

Sakk NB I/B Maróczy-csoport

Dunaharaszti MTK - DVTK-EMSE 5-7

Győzött
Héra Imre
Ohotnyik Vlagyimir
Nayhebaver Martin
dr. Medvegy Nóra

Döntetlent ért el
Korpa Bence
Ág Norbert
Hardicsay Péter
Papp Ábel
Baló Tamás
Kovács Tamás

A bajnokság végeredménye

  1. DVTK-EMSE 71
  2. Tóth László SE 67
  3. Kisújszállási SE 61
  4. Vasas SC 59
  5. Pénzügyőr SE 56
  6. Dunaharaszti MTK 52
  7. Magyar Sakkvilág-TSE 50.5
  8. Maróczy SE 49
  9. MLTC 42
  10. Szigetszentmiklós 32.5

A bajnokcsapat tagjai

Név, megszerzett pont/mérőzés

  • Héra Imre 8/9
  • Korpa Bence 6/9
  • Ohotnik Vladimir 4.5/8
  • Nayhebaver Martin 7.5/8
  • dr. Medvegy Nóra 7/9
  • Ág Norbert 5/7
  • Hardicsay Péter 5.5/9
  • Ács Gábor 4.5/9
  • Mózes Ervin 2/4
  • Dobai Szabolcs 1.5/6
  • Petykó Zoltán 1/2
  • Najgebauer Szemjon 2.5/4
  • Papp Ábel 6/9
  • Szabó Leon 2/4
  • Csatlós Béla 3/4
  • Baló Tamás 1.5/3
  • Kovács Tamás 3.5/4

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!