"Nagyon meglepődtem a játékoskijáróban amikor láttam, hogy milyen fiatal csapat az MTK. Az első félidőben jól passzoltak, látszott, hogy technikás, képzett labdarúgókból áll a kék-fehér együttes, valamint, hogy jól összeszokott gárda. Örülök az egy pontnak, amit a listavezető otthonából hoztunk el. Ennek ellenére azt mondom: győzelemre játszottunk, szerettük volna megnyerni a találkozót, a csapat minden játékosa rendkívül elszánt volt. Úgy érzem, fejben közelebb is álltunk ehhez mint a hazaiak. Bízom benne, hogy a következő mérkőzésen már három pontot szerünk."